2 óra alatt megtanultam helyesen kutyát nevelni - Mert láttam a varázslatot!

Előbb tisztázzuk, ki ez a fószer, akitől így eldobják az agyukat a kutyások. Hát Cesar Millan, a „mehikói” pasas, aki a nagyapja farmján nőtt fel kutyák között, majd huszonegy évesen, Karácsony előtt neki indult a nagyvilágnak, majd rövid időn belül átszökött az amerikai határon, hogy ott próbáljon szerencsét. Hosszú ideig hányatott sorsa volt, hidak alatt aludt és 1 dolláros hotdogon élt. Majd mellészegődött a szerencse, munkát kapott egy kutyakozmetikában, ahol kiderült, hogy bár angolul alig beszél, de a kutyákkal perfektül tud, így hamarosan felfedezték különleges tehetségét, és megbízatásokat kezdett kapni. Nem volt olyan eset, amin ne tudott volna segíteni, minden kutyát sikeresen rehabilitált és megtanította a gazdikat bánni velük. Így persze a média is felfigyelt rá, kapott egy saját műsort és a szegény mehikói pasas világsztár lett.

A múlt szombaton, december 19-én a Papp László Sportaréna volt a varázslat, vagyis a Cesar Milan Show Live színtere. Az aréna dugig volt, a küzdőtéren csurig voltak a legdrágább ülőhelyek. Én alig pár méterre a színpad előtt ültem oldalt, mivel fénysebességgel fogytak el azok a bizonyos extra drága jegyek, amivel szinte a varázslatos kutyadoki szájában lehetett volna ülni. De így az én szemszögemből is tökéletesen lehetett látni, miután megérkezett a várva várt kutyákkal Suttogó, aki négylábú asszisztenseivel nagytaps közepette beszaladt a színpadra. Köztük volt legfőbb társa, barátja és segédje, Junior a pit bull. Olyan üdvrivalgás fogadta, mintha valamelyik rock együttes érkezett volna meg, vagy mintha csak egy boxoló lépett volna a ringbe. Különben úgy is nézett ki. Sportcipő, melegítő és kapucnis pulcsi. Való igaz, ha az ember kutyákkal dolgozik, nem öltönyben fog feszíteni. De miután köszöntette a közönséget, amivel magyarul is megpróbálkozott, kiderült a turpisság és a pulóver alatt egy piros, magyar mez volt, rajta a nevével és a magyar címerrel. Hát nem figyelmes?

Szóval, megkezdődött a műsor, Cesar angol nyelven tanított bennünket, a magyar szinkron tolmács pedig fordított azoknak, akik nem tudtak angolul. Bár néha nem egészen azt fordította, amit, olykor aztán el is feledkezett magáról és ilyen esetekben volt szíves bekiabálni a közönség, hogy „Fordíts!” meg „Translate!” és olyankor észbe kapva, gyorsan eldarálta amikről lemaradtak a többiek. Mentségére szolgáljon, Cesar néha annyira belelkesült, hogy kissé gyorsan beszélt és minden bizonnyal a tolmácsot is transzba ejtette.

Mert az emberek hol olyan némacsendben figyelték az előadást, mint az ovisok a napközisnénit, aki éppen mesél, hogy ha leejtettem volna egy tűt, az akkorát csörrent volna, mint bányában az ásók éle. Máskor meg a fulladásig nevettek.

Hogy milyen Cesar? Olyan, akitől eldobod az agyadat. Nem csak ért ahhoz amit csinál, de süt róla, hogy szereti. Azt a 2 órát végig pörögte, szívvel-lélekkel beleadta magát, hogy közvetítse az igét, miszerint nincs rossz kutya, mert „nem létezik neveletlen kutya, csak rossz gazdi” és hogy ő tulajdonképpen nem a kutyákat idomítja, hanem az embereket tanítja, hogyan kell velük bánni. Mindezt olyan csomagolásba adja, hogy az káprázatos, lenyűgöző, és eszméletlenül szórakoztató. Olyan közvetlen, mintha tegnap együtt söröztünk volna a Vörösmarty Téren. Olyan humoros, hogy többször is azt hittem, kiparancsolnak a lelátóról vagy megköveznek, mert túl hangosan nevetek, bár mentségemre szolgáljon, mások amalgám tömését is látni véltem magam körül és az egész távoli lelátóról is hallottam a torokhangú Szörnyella nevetéseket.

Ami a kutyanevelést illeti és a tanítást: bizony észre kell vennünk, hogy szakadék tátong az emberek és a kutyák között. A kutya az ösztönvilágban él, és erről vesz egyre kevésbé tudomást az ember, pedig ez az a világ, ahol hathatunk a kutyánkra. Ráadásul a ma embere, a kutyákat túlzottan is emberi tulajdonságokkal ruházza fel, vagyis nem csak úgy tutujgatják őket, hogy arra még a babák is rápislognak, de úgy ruháztatják őket, mintha divatbemutatókra vinnénk őket, és drága Armani táskákban hurcoljuk némelyiket, akárcsak a szeretőnket. Valószínűleg sokan úgy is beszélnek velük…  márpedig a kutyának nem az kell, hogy embert faragjunk belőle és már csak azt várjuk, mikor szólal meg. A kutya, kutya  akar maradni, aki nem csak arra vágyik, hogy szeressék és szerethessen, hogy a legjobb barátunk legyen, hanem hogy vezessük őt.  Ennek a kulcsa pedig a Cesar álltal oly sokat emlegetett energia. Ezzel az energiával vagyunk képesek hidat, kapcsolatot képezni a kutyákkal. Ha egy kutya agresszív, félős, problémás, viselkedési zavarokkal küzd, arról nem a kutya tehet. Ez itt egy ok-okozat következménye. A kutya olyan, amilyen energiát sugároz neki a gazdája. Vagyis ha mi nyugodtak vagyunk és boldogak, rendezett életünk van, akkor ezt közvetítjük a kutyánknak is. Nekünk kell lenni a falkavezérnek, nem pedig a kutyának. Ha ezt kiadjuk a kezünkből, a kutya nem fog bennünket tisztelni és ellenünk fordulhat. Márpedig minden gazdinak egyben a falkavezérnek is kell lennie, de ahhoz előbb magában kell rendet tennie és tudnia, hogy ő az alfa.

Még tengernyi információt és tudást csepegtetett át nekünk Cesar abban a két órában, amivel oldalakat lehetne megtölteni és kifolyhatna az olvasó szeme, mire a végére érne. De én ezeket most nem mesélem el, aki kíváncsi rájuk vagy most jött rá, hogy bakker, nem ő a falkavezér a családban, az akkor rohanjon be egy könyvesboltba vagy kapcsoljon a NatGeo-ra és kezdjen el okulni.

Egy szó, mint száz, a műsor tanulságos és fergeteges volt. Cesar megosztatta velünk tudását és személyes tapasztalatait és még azt is megcsodálhattuk egy képen, ahogy Obamát elhúzza a saját kutyája. Két magyar hölgy pedig abban a szerencsében részesült, hogy magával vihette kutyáját a színpadra és maga Cesar Millan vehette őket kezelésbe és okíthatta a gazdát a helyes nevelésre. Végig nagyon lelkes volt és szenvedélyes. Bizonyára sokakra ragasztotta át vagy csak a puszta személye bír ekkora varázserővel, de amint elköszönt közönségtől és felkészült, hogy a színpad elé felhúzott kordonhoz menjen dedikálni és fényképezkedni egy pillanat alatt úgy felpattant a küzdőtéren levő tömeg, mintha egyszerre rúgták volna fenékbe őket. Szempillantás alatt a kordonok elé rajzottak és már meg is kezdődött a csak kicsit hadd érintsem meg Cesart és please, take a photo, meg a nekem írd alá kérlek hadművelet.

Tanulságos és vidám este volt, reméljük nem csak a magáért Cesarért rajongók jelentek meg, hanem azok is, akik valóban egy jobb világot akarnak teremteni a kutyájuk számára. Mindenestre hozzám, eljutott az üzenete.

Képek forrása: kutyabarathelyek.hu