Bár a 33 éves színésznő valamikor bevételi rekordokat döntögetett és rengeteget dolgozott, ma már azonban inkább családjának él. Tavaly csak három filmet forgatott, de így is sikerült 14 milliót összehoznia. Ez az jelenti, hogy filmenként 4,6 millió forintot keresett.
Ki hinné, hogy az igen fiatalnak tűnő színésznő már a 34 életévében jár és a tavalyi évben 14,5 millió dollárt sikerült keresnie. Amerikában ugyan már sokan ismerik nevét, itthon még csak Walt Disney produkciókban láthattad, köztük a bűbájban.
Meryl Streep ugyan nagyon megválogatja már, milyen filmben vállal szerepet, de azt jó érzékkel teszi. Hiszen a Mamma Mia! a tavalyi év egyik legnagyobb sikere volt. És bár e mellett még két filmet forgatott, azért az ABBA musical hozott a konyhára jócskán.
A drága cipők édes királynőjének szerepe jócskán hozott a konyhára tavaly is. Ám pénzét meglepő módon inkább luxusutakra költi.
A név kötelez, és Jodie Foster már születésekor beírta magát a történelembe. Ami mai napig érződik gázsiján, hiszen egy filmjével (A másik énnel) csak 15 milliót kaszált.
Mind a ketten a szerencsés fajtába tartoznak, hiszen ha nem is forgatnak, akkor is jól keresnek reklámszerződéseikkel: Gwyneth az Estée Lauder, míg Reese az Avon arca.
Még mindig a Jóbarátok sztárjaként emlegetik, hiába záródott be a sorozat. Nem is nagyon keresik meg új szerepajánlatokkal, azonban a jogdíjakból és valamint a reklámszerződésekből még mindig jól él.
Nála is inkább a reklám, mint a film a nyerő. Tavaly ő lett a Chanel hivatalos arca, és korábbi "kalózkodásai" is sikeresek...
Színésznőből igazi üzletasszonnyá avanzsált az elmúlt években Cameron Diaz. Múlt évben 50 millió dollárt keresett tévészereplésekkel és reklámokkal.
OLVASS TOVÁBB!
Szerencsejáték-piac és kaszinók - Miért választják a játékosok a Betmatch-et?
Az online szerencsejáték kínálat sokféle, a Betmatch Bónusz számos játékot biztosít....
SZÓRAKOZÁSMutatjuk a legjobb nőnapi meglepetéseket!
Az ember életében számos alkalom adódik arra, hogy megünnepeljük a számunkra fontos személyeket, köztük a nőket, akik számtalan szere...
SZÓRAKOZÁSSárkányszív - A lovasszínház varázsa és a történelem csodája
Ha mindig is vonzották a középkor legendái, a hősies királyok történetei és a látványos lovagi tornák, akkor a Sárkányszív című ...
Miért szeretünk ennyire nosztalgiázni? – A retró kultúra hatása ránk
A nosztalgia az egyik legerősebb érzelmi élmény, amely képes visszarepíteni minket a múltba, felidézve régi emlékeket, érzéseket és ...
SZÓRAKOZÁSLEGO Valentin napra vagy nőnapra? Ez a tuti meglepetés!
A felnőttek körében egyre népszerűbb hobbi lett a LEGO, amely nem csupán az alkotásról, hanem az összpontosításról és a szellemi kih...
SZÓRAKOZÁSÍgy lehet maximális a nemzetközi költöztetés minősége
Nőként nem számít olyan könnyű feladatnak a költözés, mert a bevásárlást leszámítva nem a nehéz tárgyak cipelésére vagyunk bere...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK