A 13. csillagjegy. Ezt a címet kapta Balogh W. Orsolya első regényének folytatása. Fel is merül a kérdés, hogy ezek szerint mindannyian rosszul tudjuk a csillagjegyünket? A regényből erre is fény derül, illetve ha ide kattintasz, mivel egy korábbi cikkünkben már részletesen kifejtettük azt, amit a 13. csillagjegyről megtudtunk!
Ami a regényt illeti, az első kötetben, A zodiákus lányban megismerhettük közelebbről a Kos, Bika, Ikrek és a Rák csillagjegyek szexuális szokásait és azt, hogy miként viselkednek párkapcsolatban. A regény olyan fordulattal ért véget, amelyre senki sem számított.
A folytatásban terítékre kerül a maradék 8 csillagjegy, ezzel egy hihetetlenül pörgős, fordulatos és izgalmas regény született, amely az elejétől a végéig fogva tartja az olvasó figyelmét. Végre kiderül, hogy mi történt a főszereplővel, ki lesz a befutó a 13 csillagjegy közül, egyáltalán van-e magyarázat arra a sorsszerűségre, ami átitatja a főszereplő életútját és persze megtudjuk, ki a 13. csillagjegy!
„Aki kezébe veszi A 13. csillagjegyet, annak fel kell készülnie arra, hogy jegyet vált az érzelmi hullámvasútra. Hiszen még 8 férfi vár a főszereplőre. Mindannyian igazi egyéniségek az ágyban és a mindennapokban egyaránt. Lesz, aki földöntúli boldogságot és szenvedélyt ígér, míg más csak szenvedést vagy éppen veszélyt. Igen, a főszereplő ezúttal még több veszélyes helyzetbe keveredik.” – mesélte a szerzőnő.
A könyv túlmutat azon, hogy egyszerű erotikus regény legyen. Van benne egy kis asztrológia, romantikából jutott bele bőségesen, de a leheletnyi krimitől még inkább letehetetlenné válik.
„Az első kötet is sok kérdést vetett fel. Mi a főszereplő csillagjegye? Ki lesz a lelki társa? Miért a csillagjegyek szerinti sorrendben ismeri meg a férfiakat? Mennyire van ránk hatással az asztrológia? Tettem arról, hogy a másodikban újabb kérdések merüljenek fel, de végül mindenre lesz válasz, elvarrtam a szálakat. Úgy érzem, méltó befejezést kapott A zodiákus lány, méghozzá olyat, amire nem számítanak az olvasók.”
Az IPC Kiadó gondozásában megjelenő A 13. csillagjegy november 28-tól kapható lesz a könyvesboltokban és online!
OLVASS TOVÁBB!
Francia palacsinta – a szombat reggelek kényeztetője
Képzeljen el egy nyugodt, ráérős szombat reggelt, ahol nincs rohanás, csak béke és a francia palacsinták édes illata. Egy ilyen reggel l...
SZÓRAKOZÁSFibonacci-stratégia, Martingale-módszer, D’Alembert-rendszer - Hallottál már róluk?
És a James Bond-stratégiáról?...
SZÓRAKOZÁSÉrkezik a Temu konkurens Amerikában, itt az Amazon Haul
Minden 20 dollár alatt lesz....
Nilu27: Az új csillag a hiperautók világában
Egy új játékos lépett a hiperautók exkluzív piacára, és lenyűgöző debütálásával minden szem rá szegeződik. A Nilu27 nem csupán ...
SZÓRAKOZÁSErről a furcsa hobbiról még bizonyára nem hallottál: kik és miért szeretnek "larpolni"?
A larp, vagyis élőszereplős szerepjáték nem a közönség szórakoztatásáról szól, hanem arról, hogy magadnak teremts élményt....
SZÓRAKOZÁSTechno-buli is jár a dolgozóknak a Berlin melletti Tesla-gyárban
A Tesla gyárban technoclub is működik....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK