Szabó Anna
{KEPGALERIA}
A 19. század kiemelkedő romantikus költője. Először még úgy festett a hölgyeket kedveli, első felnőttkori szexuális vágyainak tárgya Mary Chaworth volt. Csakhogy a nőci visszautasította. Ezután 1803-ban visszatérve Harrowba, élénk levelezésbe kezdett néhány közeli barátjával és diáktársával. Legjobb barátja John FitzGibbon volt, Clare második Earlje. Lényeg, ami lényeg, jóformán majdnem minden ilyen közeli barátjába szerelmes volt és érzelemdús, kitárulkozó leveleket írt nekik.
Aztán mégis megesett a szeme egy másik asszonyon 1812-ben, méghozzá Lady Caroline Lamb-en, aki házas volt. Imádta a házas nőket… de aztán veszélyes viszonyuk miatt szakítottak és ismét a hölgyek iránt kezdett érdeklődni. Jane Elizabeth Scott, majd Anne Isabella, akit feleségül is vett, de hamar lelécelt mikor rajta kapta Byront a saját féltestvérével Augustával. Majd Velencében is felszedett két helyi foglalt asszonyt, Marianna Segati-t és Margarita Cogni-t akik el is váltak érte.
Ez a „csak” biszexualitás, nem is hangzik olyan gázul, mi? Bár a húgi homorítás már erős… és még az a tény, hogy minden egyes nőtől, akivel dolga akadt, egy borítékra való hajat szerzett be és úgy őrizte őket, mint Krisztus kelyhét!
OLVASS TOVÁBB!
Lányok estje otthon - Szórakoztató ötletek barátnőkkel a kanapén
A modern nők élete rohanós, tele van munkával, családdal és egyéb kötelezettségekkel, de éppen ezért van szükség a barátnőkkel tö...
SZÓRAKOZÁSA hosszú út utáni csendes esti rituálé
Van az a pillanat, amikor a nap végén végre becsukódik a hotelszoba ajtaja, a város zaja tompára vált, és az ember csak arra vágyik, hog...
SZÓRAKOZÁSBiztonság a mindennapokban: vezeték nélküli kamerák előnyei
Valószínűleg már elgondolkodtál rajta, hogy a mindennapi életedet hogyan tehetnéd biztonságosabbá....
PS5 hírek és frissítések - A PlayStation 5 jövőjének alakítása
A PlayStation 5 már jóval túl van a rajt utáni „újdonság varázsán”, mégis folyamatosan alakul, finomodik és bővül....
SZÓRAKOZÁSNagyobb eséllyel találnak-e a nők érdekes tartalmat véletlenül az interneten?
Az online tevékenység számos digitális tartalomtípuson keresztül zajlik, a streaming szolgáltatásoktól a játékplatformokon át egésze...
SZÓRAKOZÁSAmit a nők valóban keresnek online, amikor megérkezik a hétvége
A hétvége gyakran a prioritások átrendeződését jelzi: a mindennapi rutin háttérbe szorul, és előtérbe kerülnek a személyesebb dönt...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK