Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZÓRAKOZÁS

Hobbiból nyert rallyt a filmszemle egyik alkotója

Szerző:
Szabó Anna
Egyenesen Afrikából érkezik a Filmszemlére a Felnőttfilm című alkotásával a kisjátékfilm-kategóriában induló László Péter, aki csapatával megnyerte az idei Budapest-Bamako Rallyt.

 

Lélegzetvisszafojtva figyelhettük a terrorfenyegetettséggel, felborult, illetve folyóban elsodródó autókkal tarkított afrikai flúgos futamot az elmúlt két hétben. A Budapest-Bamako Rally ezúttal ötödik alkalommal indult útnak, hogy a résztvevők életre szóló élményeket szerezzenek az afrikai terepen, illetve segélyadományokat, ajándékokat juttassanak el a világ 5. és 6. legszegényebb országába, Mauritániába és Maliba. Bár a Külügyminisztérium javaslatára a szervezők két nappal az indulás előtt megváltoztatták az útvonalat, így a futam néhány nappal korábban Agadirban ért véget, a győztes csapat kapitánya, László Péter elmondása szerint semmivel sem lett könnyebb a verseny, sőt… A marokkói szakaszok félelmetesek, változatosak, embert próbálóak voltak, de Afrika varázsát tovább erősítették.

„Két éve, amikor hazamentem Bamakóból, azt mondtam, remek volt, gyönyörű volt, de elég volt egyszer. Hogy miért vagyok itt másodszor is, az mindegy, de végem van most, mint az esti mesének, és visszajövök még! Hihetetlen itt lenni, ezt átélni. Megfoghatatlan, leírhatatlan a legnagyobb része. Az Atlaszt átkacskaringózva és napi többszáz kilométer kősivatagot átszelve, annyiféle emberrel, nyomorral, rengeteg jóindulattal találkoztunk, hogy lassan telítődnünk kéne, de minden nap szembe jön valami, minden félóra tartogat egy-egy új adrenalinbombát, vagy legalább olyasmit, amiért érdemes afrikai levegőt szívni. Elképesztő helyeken jártunk. Száz méter magas dűnék az óceánparton, sötétbarna sziklák es világoszöld bokrok közt megbúvó hegyi ösvény, kék-bordó kavicságy, tenger marta 40 méter magas sziklahasadékok kilométereken át, acélkék kiszáradt folyómeder, óriáskaktusz-ültetvények. Elhagyott, újjaépített, megint elhagyott, megint belakott várak, pálmaligetek között rejtőző falu, mocsár, találkoztunk hegyitevékkel, köztük legalább 20 újszülött tevét is láttunk” – mesél a rallygyőztes rendező, aki a Marokkóban készült fotóiból tavasszal kiállítást is rendez.

 

De akármilyen varázslatos is volt Afrika, akármilyen mesés a siker íze, László Péter lélekben már a 41. Magyar Filmszemlén van.

„Tíz éve minden februárban egy hétre beköltözöm a Szemlére, és minden filmet megnézek. Szeretem tudni, hol tartanak ma filmek, tartják-e a lépést a nézői igényekkel, kinek, milyen új gondolatai, mondanivalói vannak. Úgy gondolom, minden filmből tudok tanulni.

4 évvel ezelőtt szerették a nézők az Oldalbordák című kisjátékfilmem, most pedig ismét van okom izgatottan várni a szemlenapokat. Októberben, két éjszaka alatt forgattuk le 9 színésszel, és egy 30 fős stábbal - teljesen önköltségből - írd és mondd egyetlen Forint támogatás nélkül a Felnőttfilmet, amelynek forgatókönyvén közel két hónapon át dolgoztunk az írócsapatommal. A stáb és a színészek nagy része ingyen, kis része a szokott ár töredékéért jött el. Technikát, utómunkát is nagyon kedvezményes áron kaptunk. Igazi alkotóközösség jött létre. Kifejezhetetlenül hálás vagyok érte mindenkinek. És nem is volt egyszerű a stáb dolga, hiszen a forgatáson olyan tempót voltam kénytelen diktálni, ami lehetővé tette, hogy 280 snittből álljon a film. Aztán a hangutómunkán ezt még megtoltuk, és 1500 hangsnitt ad komplex milliőt a mozinak. De minden befektetett energiát, forintot, percet ezerszeresen viszonoz az a rengeteg visszajelzés, amelyeket a bemutató óta kapok-kaptam. Bízom benne, hogy a szemlén is legalább ennyire fogják szeretni, vagy egy-egy pillanatig gyűlölni, de utána jó alaposan kibeszélni, megvitatni a filmemet.”- mondta a rendező, aki a Budapest-Bamako Rally és a Filmszemle után gőzerővel készül első nagyjátékfilmjére, mely a tervek szerint 2010 nyarán forgat. „Az Ádámcsutka egy hús-vér-vígjáték, ami elgondolkodtatva szórakoztat. A közeg a helyüket kereső és már sikeres fiatalok élete, amiben épp úgy helyet kap a szexfüggőség, mint a jól megérdemelt bosszú” – ennyit árult el László Péter egyelőre a filmről, aki most még a Felnőttfilm fogadtatását várja izgatottan.

A férfi legintimebb titka jól elrejtett bugyrokból bukkan elő. Röpke tanulmányi kirándulás ez, férfiúi szemmel, de a hölgyek kétségtelen örömére. Vagy megdöbbenésére… A Felnőttfilmben semmi sem az, aminek látszik. Ez a tízperces mozi, főszerepben Kerekes Vicával és Keresztes Tamással érzelmeket kavar, kérdéseket tesz fel, indulatokat szít, mindezt kíméletlen szavakon, színeken, mozdulatokon keresztül.– egyelőre ennyit tudunk a pikáns című és témájú filmről.


Infók

Vetítési időpontok a 41. Magyar Filmszemlén:
MOM Park: február 5. péntek – 14.15 (2-es terem) és 20.15 (6-os terem),
február 6. 15.15 (3-as terem)
Uránia Mozi: február 7. vasárnap – 12.35

A film előzetese megtekinthető itt >>


További információ a rendezőről >>

 


Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL