Kiss Ádám, Szütyiő, és ami mögötte van

Mondhatom, hogy mit ne kérdezz? – tette fel a kérdést Ádám, bár a választ már én is jól tudtam. Hogy ért el ide, miért szeretik ennyire az emberek, mit jelent számára Fábry, és persze magánéleti kérdések… Persze megnyugtat, az interjú közben úgyis szól, ha tiltott területre érünk.

Unalmas lehet, mindig ugyanazokra a kérdésekre válaszolni...
Az újságírókra sajnos nem jellemző a kreativitás. Ugyanazt kérdezik, és semmi új.

Kormos Anett könyve az első, amiben őszintén vallasz a múltadról, az érzelmeidről, a barátnődről, és magadról. Miért döntöttél úgy, hogy jó, legyen?
Ez a mi közönségünknek szól. Akik megveszik, azok az igazi Kiss Ádámra kíváncsiak.
Anettel amúgy is sokat beszélgetünk. Mondta, hogy kiteszi a diktafont, mondtam, hogy tegye, és beszélgettünk. Én is megdöbbentem, hogy belementem.

Abban az interjúban beszélsz először a múltadról…
Egyszer a Fókuszban már volt róla szó, de azt hittem az elég lesz. Nem értem, miért érdekli annyira az embereket a múltam, meg az, hogy elvesztettem az Apukámat!

Gyakran viccelődtél azzal, hogy mennyi idő alatt végezted el a fősulit, és mennyi ideig tartott az utolsó év. Aztán az interjúban az is kiderült, hogy ez sem véletlenül volt. Eszed ágában sem volt közgazdásznak tanulni.
Igen. Az első két évet élveztem, aztán jött a Dumaszínház, és rájöttem, hogy nem lennék jó közgazdásznak. De ezt Anett interjújában is elmondtam. Senki sem tudta, hogy mi van, ott megragadtam annál az egy évnél.
Amikor lediplomáztam életemben először voltam negatívan diszkriminálva azért, mert Kiss Ádám vagyok. Eddig csak pozitívan voltam megkülönböztetve, pl. 20 dkg párizsi helyett 30-at kaptam a közértben. De most... Azért, mert én már a médiában érvényesültem, abban a médiában, amire ők tanítanak. Közben meg nézd meg, ott a sok diplomás, akik közül az a pár, aki bekerül, egy tv-hez fénymásolgat nap, mint nap.

A televíziós ismétléseknek köszönhetően, ha akarnál, sem tudnál kitérni az elől, hogy újranézd a régi felvételeket. Milyen érzés újranézni?
Sokat szoktam rajta nevetni. Nem magamon, hanem azon, hogy mit hibáztam. Mindig tudom, hogy mit rontottam el, és mi az, amit máshogy kellett volna. Magamon nem nevetek, viszont a többieken nagyon jókat szoktam nevetni.

Szokott lenni anyaghiány?
Persze. Ahogy a könyvet írtam sok minden kijött belőlem, és utána nyilván nehezebb volt. Főleg, ha azalatt az idő alatt csak fellépések voltak, és csak a könyvvel foglalkoztam. Nyaralás közben is addig, amíg a haverok szórakoztak, én írtam. Ezeket az anyagokat pedig aztán fel is használtam a Dumaszínházas fellépésekkor is. Nem szabad csak adni, be is kell szerezni. Ezért is fogok január végén elutazni egy hónapra mindenfelé, témát gyűjteni. Például ezen a héten csak egy poén jutott eszembe. Az nagyon kevés. Persze van olyan is, amikor egy 10 perces anyagot pillanatok alatt össze tudok rakni, mert akkor annyira rápörög az agyam.

Nem lehet könnyű, ha pl. valami rossz dolog történik Veled, utána pedig ki kell állnod a színpadra. Nehéz elvonatkoztatni a színpadon?
Muszáj elvonatkoztatni. Ezért vagyunk profik. A közönséget nem érdekli, hogy Veled mi van. Amikor a kutyám meghalt, aki a fél életemben mellettem volt a fél utat végig zokogtam Bajáig, ugyanis ott volt kétszer teltházas fellépésünk. Őket nem érdekli, hogy én szomorú vagyok. Akkor persze játszottam a hülye gyereket, belül pedig zokogtam.

Apropó. Könyv. Sok felkérést kapsz, de nem mindenre mondasz igent. Nagyon megfontoltan és okosan vezeted az életed.
Szét kell választani. Ami a humor kárára megy, azt nem vállalom el. Ráadásul nekem figyelembe kell vennem a megszokott napirendemet is, ugyanis esténként lépek fel. Ezt hívják new yorki időnek.
Nem könnyű mérlegelni. Egyébként sokkal több energia megy el azzal, hogy mit vállaljak el és mire mondjak igent, mintha elmennék. De muszáj, mert így sincs privát életem. Nem tudok úgy menni az utcán, hogy ne szólítanának le. Félre ne érts, nem panaszkodom, szó sincs róla. Csak addig, amíg a celebek azt várják, hogy mikor csörög a telefon, hogy rendezvényre hívják őket, én fel sem veszem. Az 5 év alatt 1, azaz 1 rendezvényen voltam a barátnőmmel. A mait is azért vállaltam el, mert jótékonysági esemény volt. Ha valakinek jobb lesz attól, hogy én festek egy csizmát, akkor megteszem, hagy árverezzék el. De pl. ha bárhonnan keresnek azt mondom, hogy rosszul hallak, és leteszem. De nagyon kitartóak.

Ha jól tudom a könyv ötletével sem most kerestek meg. Erre az ötletre miért mondtál igent?
Nem mondtam rögtön igent. Egy évig beszéltünk róla, aztán a nyáron mondtam azt, hogy jó, legyen. Több régi írásom is van benne, pl. az egyik 3 éves anyag. Tartalmilag pedig egyrészt az előadásaim anyaga, másrészt pedig egy elég erős társadalomkritika.
Azóta viszont, hogy kiment meg sem mertem nézni. Nem merem. Mert biztos az lenne, hogy ide még ezt és ezt kellene betenni, és ezt nem szeretném.
A határidő előtt 2 hétig nem tudtam aludni, mert nagyon féltem, hogy mit mondanak. Hogy jó lesz-e. Aztán még azután, hogy leadtam a kéziratot is volt olyan, hogy nekiálltam írni, a csajom meg jött, hogy mit csinálsz, már vége.

Milyen terveid vannak?
Szeretnék elmosogatni – nevet – Tényleg, el sem tudnád képzelni, hogy mi van otthon. Most meg főleg.

Mosogattass el valakivel…
A barátnőm szokott. Áthívom, aztán meg csak annyi van, hogy mosogasson már el. Nyilván utána megmasszírozom. Visszatérve. Tervek. Nehéz úgy, ha huszonhárom évesen már elérted minden álmodat. Én régen is mindig Fábryt néztem, és mindig azt mondtam, hogy addig nem halok meg, amíg nem fogok a Fábry székében ülni. És tessék. Elértem. Most pedig az álmaimat élem. ilyenkor mit tud csinálni az ember? Hátradől, mert megvalósította az álmait? Nem lehet. Tovább kell folytatni.
Sok az irigy ember, akik gyakran mondják, hogy de Neked könnyű volt. Holott megvoltak a lépcsőfokok. Addig, amíg otthon mindenki ismert, itt egy senki voltam. Nagyon élveztem az utat, amíg felépítettem az életemet. Egyáltalán nem volt könnyű. Sokáig csak táblát tartottam ingyen, és közben kiabáltak velem, de megérte. Ezt hívják alázatnak. Sok embernél itt a hiba, talán ezért tűnnek el a képernyőről.

Valahol itt jártunk, amikor észrevettem, hogy nem sikerült rögzíteni a beszélgetést. Kiakadtam. Mert meg szerettem volna Nektek mutatni, hogy milyen is a Kiss Ádám. Legalábbis azt a kiss darabot, amit nekem megmutatott.
„… nem veszett el, megvan az” – mondta Ádám. És igaza volt. Húsz perc leforgása alatt előjött minden. A szavai, a gondolatai. Hiszen olyan nincs, hogy nem ismeritek meg Őt. Hogy nem jut el ez Hozzátok.