Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZÓRAKOZÁS

Valami régi, valami - hagyományok és újítások az idei Mesterségek Ünnepén

Szerző:
Szabó Anna
Bevált recepten, negyedszázada sikeres, minden létező elismerést bezsebelő fesztiválon nem szabad változtatni – vallja a sikersztorit 25 éve gondozó Népművészeti Egyesületek Szövetsége. De frissíteni, újítani igenis kell, így az idei, 26. Mesterségek Ünnepe 4 napján számos újdonság várja majd a rendezvény közel 80 000 látogatóját.

 

Kézművesség, zene, tánc – minden, ami hagyomány. Immár 26. alkalommal népesül be a Budavári Palota és környéke a népművészet legkiválóbb mestereivel, a régi szakmák tradícióinak őrzőivel. 26 alkalommal szól négy napon keresztül fülbemászó muzsika, folk- és világzene, váltják egymást a színpadon lelkes izgalommal az ország, és olykor a világ legkülönbözőbb pontjairól érkezett néptáncegyüttesek. Mesterségek Ünnepe – 4 nap, amelyre egész évben készülnek mindazok, akik évről évre szeretnének egy kicsit belefeledkezni a hagyományok lenyűgöző hangulatába. 2012-ben augusztus 17-én nyitja meg kapuit a rendezvény, és 4 napon keresztül várja a látogatókat színvonalas és változatos programjaival. A fesztivál csúcspontja, nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a, ezúttal az esemény zárónapja is, így aznap egészen biztosan rekordlátogatószámra is számítanak a szervezők.

Az idei program kiemelt témája: Régi, ritka mesterségek, melyhez kötődően számos különleges mesterséghez kapcsolódóan, mint a halászháló-kötő, pintér, kötélverő, vagy a szappanfőző lesznek kiállítók. Természetesen a közel 800 résztvevő mester által nem csak a kiemelt, de minden más szakma is képviselteti majd magát, így senki ne ijedjen meg, hogy nem talál szemet gyönyörködtető hímzéseket, fonott kosarakat, kerámiákat, és ugyanúgy megcsodálhatjuk idén is a szövés-fonás, kovácsolás, vagy éppen a tojásdíszítés mestereit is.

Természetesen az idei Mesterségek Ünnepe is számos újdonságot tartogat. Ahogy lenni szokott, idén is van vendég ország, ezúttal Szlovénia vendégeskedik négy napig Budapest fellegvárában. A látogatók betérhetnek a Sajtudvarba is, ahol a magyarországi Sajtkészítők Céhének legkiválóbb mesterei mutatják be finomságaikat. A tavalyi fesztivál egyik óriási sikere volt a Tetőtől Talpig pályázat divatbemutatója, ahol a népművészeti elemeket a mai viseletbe legjobban integráló ruhákat csodálhatták meg az érdeklődők. Idén másképp lesz jelen a viselet a Mesterségek Ünnepén. A népviseletben érkező vendégeket a Fotóponton megörökítik, és a nap végén sorsolásra kerül sor, értékes nyereményekért. Megéri tehát egy picit készülni, kutakodni a családi ereklyék között, hiszen az „Gyere viseletben és nyerj!” – igazán csábító ajánlat.

Persze azok is nyernek, akik a színpadok előtt keresik majd a helyüket, hiszen idén is egyedülálló programkínálat várja a látogatókat a Savoyai-teraszon és az Oroszlános Udvarban egyaránt. A kedvencek mellett idén igazi zenei csemegék is várják a zenerajongókat,hiszen a „Hangold újra” nagykoncertek alkalmával esténként különleges fellépők varázsolják el majd az arrajárókat. Az Újvilágkert gyermekjátszója pedig szokás szerint népi játékokkal várja a legkisebbeket, hogy ők is megtalálják a kedvükre való programot.

A helyszín és a szellemiség a régi: a Budavári Palota körül 4 nap tisztelgés az élő népművészeti kultúra előtt, a töki pompos és a kürtőskalács is számít hűséges látogatóira, a programok között azonban számos izgalmas újdonság található, úgyhogy már most érdemes beírni a naptárba: augusztus 17-20., 26. Mesterségek Ünnepe.

www.mestersegekunnepe.hu

www.facebook.com/mestersegekunnepe

Jegyvásárlás elővételben: www.ticketportal.hu

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL