UTAZÁS

10 különleges táj, amelyet misztikus legendák öveznek

Néha az igazság furcsább, mint maga a fikció. Ám úgy tűnik, hogy az emberek mindig inkább a mítoszokhoz és rejtélyekhez vonzódnak, semmint a pőre igazsághoz, a legendák életben tartásával azonban a csodálatunkat fejezzük ki az egyes híres helyekkel kapcsolatban. Most megmutatjuk azt a 10 helyet, melyet furcsa misztikumok és legendák öveznek.

Kínai nagy fal

A Kínai nagy falról az egyik legismertebb legenda az, hogy két család élt egymás mellett, a Meng és a Jiang család. Mindkét pár nagyon boldog volt, de nem volt gyermekük. A Meng család ültetett egy tököt, ami végül a másik párnál hajtott ki, és úgy döntöttek, hogy megosztják. A tök közepén aztán találtak egy babát, egy gyönyörű kislányt, akit közösen neveltek. A kislány gyönyörű, fiatal nővé érett, majd hozzáment egy férfihoz. Ez a férfi bujkált a tisztviselők elől, akik a Kínai nagy fal építésére kényszerítették a férfiakat. Sajnos pár nap múlva megtalálták és elvitték. A leány nem tudta elviselni ezt, és elindult megkeresni. Megmászott hegyeket, átkelt folyókon, aztán elérte a nagy falat és itt megpihent. Sírt és összeesett a fal tövében, aztán sohasem házasodott újra, hanem öngyilkos lett.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL