Izland látványosságai, a gejzírek

Izland a gejzírek földje. A gejzírek legnagyobbika a sziget délnyugati részén található. A Strokkur gejzír csendes, párába burkolózó tavacskából előbb fortyogó katlanná változik, majd hirtelen forrásban lévő vizet lövell magasan a levegőbe. Ez a folyamat négy-tíz percenként ismétlődik.

A Strokkur kitörései, melyek során a gejzír 22 m magas forró vízoszlopot lövell az ég felé, olyan szabályos időközönként követik egymást a nap folyamán, mintha valami földalatti ceremóniamester irányítaná őket. Egy-egy kitörés csupán néhány másodpercig tart, majd a szökőkút a gőz sistergése közepette lassan lelohad, és a gejzírt körülvevő tavacska vize is elcsendesedik. A Strokkur ilyenkor nem más, mint tiszta víztükör, amely felett pára lebeg. A következő kitörés közeledtét a víz mozgása jelzi. A mind gyorsabban lüktető vízfelszínből egy pillanatra lobogva forró vízkupola tör elő, majd óriási robaj kíséretében szétrobban, és a kitörés megismétlődik.

A Strokkur Izlandon, a Hvítá folyó mellett elterülő geotermikus régióban található, Reykjavíktól mintegy 80 km-re keletre. Ezen a vidéken jó néhány forró vizű, gőzfelhőket eregető tavacska és bugyborékoló iszaptó van. De itt található a Stori gejzír is, a Nagy Lövellő. Minden más gejzír róla kapta a nevét, az izlandi geysir szó ugyanis "kilövellés" -t jelent. E világhírű szökő hévforrás valamikor hihetetlenül magasra, 70 m-re lövellte víz- és gőzsugarát. 1810-ben 30 percenként tört ki, ám alig öt évvel később ez az időtartam hat órára növekedett, majd később a gejzír működése teljesen leállt. Aztán 1935-ben leszivattyúztak róla egy kis vizet, és a gejzír újból működni kezdett. Azóta a Stori Geysir ismét elcsendesedett, szinte semmit nem mutat meg régi nagyszerűségéből.

A Stori Geysiren és Strokkuron kívül Izlandon körülbelül 3000 hévforrás, gőzölgő hasadék, iszapfürdő és gejzír található. Közéjük tartozik a Namaskard forrongó, kénszagú, iszapos mélyedésekkel teli vidéke is, ahol az odamerészkedőknek ajánlatos ügyelni arra, hová lépnek, nehogy megégessék a lábukat.

Az izlandi gejzírek annak köszönhetik létüket, hogy a sziget a Közép-Atlanti-hátság vonalában fekszik, ahol a Föld kőzetburkának szomszédos kőzetlemezei távolodnak egymástól. Mivel e vonal mentén a kéreg jóval vékonyabb, a felszínre nyomuló olvadt kőzetanyag felmelegíti a Föld mélységi vizeit, amelyek aztán a kialakuló túlnyomás következtében gejzírként szöknek elő a felszínen.

Hévforrások és bugyborgó iszaptavak olyan helyeken fordulnak elő, ahol a folyékony magma különösen megközelíti a felszínt és a közelben karszt- vagy rétegvizek vannak a föld alatt - a Hvítá völgyében mindkét feltétel adott. A magma felmelegíti a lyukacsos kőzeteket és a kőzet résein át leszivárgó vizet. Ha a víz útjában nincs akadály, hévforrásként vagy iszaptóként tör a felszínre. Ha azonban a víz a kőzetnek a felszín felé részben zárt üregeiben gyűlik össze, ott szökő hőforrás, gejzír jön létre. A gejzír üregeiben összegyűlő víz hőmérséklete meghaladja a 100 C fokot, ám mégsem forr fel, mert a ránehezedő vízoszlop nyomása következtében a forráspont megemelkedik, és a víz olykor csak 6 fokkal a felszíni forráspont felett jön forrásba. - ez az úgynevezett túlhevült víz.

A középkorban a vulkánokat a pokol kapuinak tartották, a modern Izlandon azonban a vulkanikus hő előidézte természetes hőforrásokat fűtésre hasznosítják.