Maga a megtestesült giccs – fanyalognak a sznobok. Dohos és piszkos – húzzák el orrukat a kényeskedők. De aki egyszer is eljut Velencébe, nem szabadulhat az elé táruló mesevilágtól és a történelmi kulisszáktól. Mert Velence az maradt, ami volt: a tenger királynője.
Venezia é unica - Velence különleges, egyedi, állítják büszkén az olaszok. És nem tévednek. Hihetetlen és valószerűtlen díszletnek tűnik ez a 118 szigetecskére és több millió vörösfenyő cölöpre épült város, amelyet csaknem egy évezreden át virágzó köztársaságként említenek a krónikák. Velence a világ egyetlen városa, ahol vagy vízen, vagy gyalogosan lehet csak közlekedni. A lagúnák városában fű és fa sincs, csak a Piazzale Roma közelében, ahová még betüremkedett a külvilág, ameddig az autók és buszok is eljuthatnak.
Az utcákon állandóan hömpölygő tömeget látva el sem hinnénk, hogy mindössze 85 ezren lakják, viszont naponta 25 ezer turista érkezik ide. Velence a világ egyik leglátogatottabb városa, amit egyedülálló, a keleti és nyugati stílust ötvöző építészetének, díszes középkori palotáinak, történelmi levegőjének és nászutas-romantikájának köszönhet. Velencét apró kortyokban kellene élvezni, mint a drága konyakot...
Európa legszebb szalonja
A történelmi központ a Piazza San Marco, amelyet Napóleon Európa legszebb szalonjának nevezett. Évszázadokon át ez a tér volt a város politikai és vallási életének központja, itt fogadta a dózse, majd itt ünnepelte a nép a győztes csatákból hazatérő admirálisokat, itt tartották a körmeneteket és a vásárokat.
Ide épült a mindenkori uralkodó, a dózse palotája, a Palazzo Ducale. Itt emelkedik 100 méteres magasságba a Campanile, a harangtorony, amely a közel ezer éven át ugyanezen a helyen álló, és 1902-ben összedőlt építmény mása. Itt van a tér gyöngyszeme, Európa egyik legérdekesebb temploma, a Basilica di San Marco. Itt van Velence egyik legtöbbet fényképezett építménye, az óratorony, amely a város jelképét, a szárnyas oroszlánt emeli az épületek fölé, és ahol óránként harang és órajátékokban gyönyörködhet a látogató. A térhez szervesen hozzátartoznak a galambok. amelyekből becslések szerint akár 200 ezer is röpköd a városban. Ezek a madarak a 12. században tűntek fel, és megjelenésük óta a város védelmét élvezik. A téren körbefutó árkádok alatt meg előtt az elegáns és nagyon drága kávéházak teraszán mindig szól a szalonzene vagy a dzsessz.
Márványszőnyeg a homlokzatonVelence középkori palotái közül néhány - melyeket múzeummá vagy szállodává alakítottak - nyitva áll a turisták előtt is. Ilyen a Canal Grandé gyöngyszeme, a Ca d'Oro. Oszlopsora, csipkés ablakai bizánci hatást tükröznek, a homlokzat fehér és rózsaszín márványmozaikja keleti szőnyegek mintázatára emlékeztet. Ma az olasz művészet múzeumának ad helyet. A paloták legnagyobbika a Palazzo Ducale, amely hatalmas tömegével szinte uralja a várost. Évszázadokon át innen irányította a dózse a köztársaságot. A palotában a díszes tanácstermeket, az uralkodó lakrészét, jó néhány híres freskót és szobrot, valamint a börtönt és az oda vezető Sóhajok hídját érdemes megnézni.
A világ egyik legvalószerűtlenebb temploma a bizánci és gótikus építészeti elemeket ötvöző Basilica di San Marco. Annak ellenére, hogy aszimmetrikusan épült (mind az öt kupolája más-más méretű), hogy 500 oszlopa között alig találni egyformát, hogy homlokzata különböző korok és építészeti stílusok vad keveréke, mégis lenyűgöz. Az eredeti templom Szent Mark evangélista sírja fölé épült 830-ban. Az épület a szomszédban lakó dózse kápolnájául szolgált, itt koronázták, majd temették az uralkodókat.
Gondolások utaslesen
A városban már a 11. században gondolának nevezték a csatornákon sikló vízi járműveket, bár mai alakjukat csak a 15. század elején érték el. A 10-11 méter hosszú és mindössze 140 centiméter széles hajótest orra meg tatja magasan kiáll a vízből, ezért rendkívül labilisnak tűnik, ám éppen az ellenkezője igaz. Legszélesebb pontján a jobb oldala 24 centivel rövidebb. Ez az alig észrevehető elhajlás hivatott kiegyensúlyozni a gondolás súlyát. A gondolát a szenátus 400 évvel ezelőtti határozata szerint - a túlzott fényűzés elkerülése miatt - feketére kell festeni. Ez az időszak volt a gondolák és gondolások fénykora, akkoriban húszezren ringatóztak a lagúnák csendes vízén, ma ötszáznál is kevesebben űzik a mesterséget.
A jó egyensúlyérzéket követelő foglalkozást háromévi tanulással sajátíthatja el a jelentkező, sokan apjuk, nagyapjuk mesterségét folytatják. Színes szalaggal díszített szalmakalapjukról, csíkos vagy fehér tengerészingükről, trikójukról már messziről megismerni a gondolásokat, akik a csatornák partján vadásznak az utasokra. Meglehetősen borsos szolgáltatásukat szinte kizárólag külföldiek veszik igénybe. Nászutasoknak „kötelező", de a turistacsoportok körében is nagyon kedvelt az esti, holdfényes csónakázás, amikor édesbús harmonikaszó kíséretében felcsendül a Santa Lucia is... (az O sole mio-t azóta vették le a műsorról, amióta kiderítették, hogy a dal nápolyi eredetű). Giccses vagy nem - Goethe és Wagner sem szégyellte, egy romantikus gondolázás mindenképpen a velencei élmények megkoronázása.
Ha szeptember, akkor regatta
A Regata Storica, azaz a regatta eredete a 14. század elejére tehető. 1315-ben rendelet kötelezte az ifjúságot arra, hogy 30-40 személyes, hosszú bárkákban, egyenes sorba fejlődve evezzen át a Lidóra. Célja nyilvánvalóan hadgyakorlat volt, amely hamarosan színpompás versennyé vált, különösen, amióta a gondolások két nagy múltú céhe, a Castellani és a Nicolotti versengett egymással. A mezőny a Castello kertjei alól indult, és végigevezett a Canal Grandé mentén. Az előkelőség dísztribünjét a célul kijelölt Palazzo Labia előtt emelték. A versenyt nagy díszfelvonulás nyitotta és zárta. Erről a nemesek és a tehetős kereskedőcsaládok sem akartak lemaradni: egymást felülmúlva építették a díszesebbnél díszesebb hajókat.
A regattát manapság az idegenforgalmi szezon vége felé, szeptember első vasárnapján rendezik. Ilyenkor kiszorulnak a „főutcáról" a vaporettók, a taxik, a szállítóhajók, de még a mentő is. Helyüket a gondosan felújított, frissen festett gondolák és nagyobb bárkák veszik át. A gondolások hagyományos szalmakalapját a színes nemezből készült fejfedő, a kék csíkos trikót a bő, fehér ing váltja fel. A fekete nadrágra széles, a hovatartozást jelképező színű selyemöv kerül, amelyhez jól illik a vastag, fehér térdzokni és a fekete lakkcipő. A regatta ma is az, aminek indult: az erő, az ügyesség és a szépség diadala.