ANGYALISKOLA

4 alkalom, amikor az őrangyalom megmentette az életemet

Az angyalok nemcsak akkor mentik meg az életünket, amikor meggyógyítanak vagy segítenek elkerülni egy balesetet. Számos más módon is megmentik az életünket, a lelkünket, és olykor nap, mint nap megteszik. Mert a boldog, egészséges és jó élethez szükség van többek között hitre és reményre is. Ez a négy történet jól példázza, hogyan mentik meg mindennapokban az életedet az angyalok!

Az angyalok mindig köztünk vannak. Nincs olyan munka, amely túl kicsi vagy nagy számukra. Legközelebb, amikor meghallod a szavukat, kövesd őket! Hidd el, soha nem hagynak el téged és nemcsak akkor tesznek óriási szolgálatot, mikor a fizikai testedet mentik meg, hanem akkor is, amikor a lelkedet:

Amikor nem tudtam szembenézni az igazsággal

Az életem korai szakaszában döntést kellett hoznom - folytatni azt az életet, amit mások várnak tőlem vagy végre a sajátomat élni. Több évbe telt, mire végül a saját boldogságomat választottam másokkal szemben. Emlékszem, hogy minden este imádkoztam Istenhez és arra kértem, hogy adjon erőt nekem az igazság felismeréséhez. Végül azt hiszem, az őrangyalommal együtt más angyalokat is leküldött, hogy vigyázzanak rám, segítsenek döntést hozni és meglátni az igazságot.
 

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL