KÖZÉRZET

Előző életeid fájdalmai, sebei üzennek - Lemúriai gyógyítás

Bizonyára neked is vannak olyan makacs fájdalmaid például a nyakadban, a hátadban, melyekre semmiféle szervi magyarázat nincsen. Vagy vannak olyan nagyobb anyajegyeid, tűzfoltjaid, melyek szintén megmagyarázhatatlanok. Ha hiszed, ha nem, ezek érkezhettek az előző életedből és üzenetet hordoznak, mit kellene most másképpen csinálnod.

Ha azt vesszük alapul, hogy nem csak egy életünk van, hanem több, akkor az is egyértelmű, hogy minden egyes leszületésünknek oka van. Feladatokat kapunk, melyeket végre kell hajtanunk. Ha nem sikerül ezeket a feladatokat egy adott életen belül megvalósítanunk, akkor minden bizonnyal a következőben ismét megkapjuk őket. Ennek bizony olykor látható jelei vannak, akár a testen, akár a lélekben.

Látható sérülések

Andrea azzal a problémával keresett fel egy látót, hogy időnként furcsa foltok jelennek meg a karján, melyek borzalmas, égető fájdalommal járnak. Ezek a foltok egy idő után eltűnnek, de újra és újra beköszönnek. A látó azzal magyarázta az esetet, hogy minden bizonnyal egy előző életbeli eseményt jeleznek a foltok – ez lehet tűzvész, melyben megégett, vagy éppen máglyán való elégetés is. Tényleg létezik ilyen?

Megkérdeztünk egy lélekgyógyászt, aki szerint valóban léteznek olyan jelek, melyeket előző életünk sérüléseit mutatják meg. Általában abban az esetben alakulnak ki, ha a lélek olyan sérülést szerzett, amely ebben az életében is jelen van. Ez egyfajta „áthallás" egy elmúlt életből, örökségkarma vagy éppen egy karmikus tapasztalásból eredő sérülés.

Ha hiszed, ha nem, elmúlt életeink fizikai sérülései most is megmutatkozhatnak: egy vágott seb helye bizony ma is fájdalommal járhat. Azt mondják, hogy az örökös, egyetlen ponton tapasztalt hátfájás jele lehet egy előző életbeli hátba szúrásnak.

Torzul a lélek?

Az is megeshet, hogy a testi „hibák" pont az ember szépségén ejtenek csorbát. Ezek a hibák általában az arcon találhatók, és a lélek egyfajta önbüntetésként vonzza be őket. Egy balesetnek is lehet ilyenfajta következménye. Ha például valaki annyira megsérül, hogy eltorzul az arca, vagy a teste, szintén lehet egyfajta önbüntetés.

 

A plasztikai sebészet csodái

Mi történik abban az esetben, ha az alany képtelen együtt élni a sérüléseivel és inkább kés alá fekszik, csakhogy megszabaduljon tőle? Vajon a következő életeiben újra bevonzza a sérülést? Egyáltalán nem biztos. Ha ugyanis valaki évekig együtt él egy szerzett sérüléssel, az általában mindig olyannak fogja látni magát. Ha azonban lelkileg sikerül feldolgozni ezt a borzasztó időszakot – akár úgy, hogy megplasztikáztatja a kérdéses területet -, akkor letette a karmát. A saját életünkbe csak és kizárólag mi magunk tudunk gyógyulást hozni, senki más!

Megmagyarázhatatlan fóbiák

Ha valakinek súlyos fóbiája van, azt szintén lehet az előző életek rovására írni. A víziszony oka lehet például egy régebbi életben elszenvedett fulladásos halál. Az állatoktól való borzasztó félelmet okozhatja egy előző életbeli kutyatámadás, kígyómarás vagy súlyos pókcsípés. Ha valaki a stressz hatására gombócot érez a torkában, és úgy érzi „menten megfullad", mert nem kap levegőt, szintén utalhat egy előző életbeli fulladásos halálra. Az idegesség, a feszültség és a stressz sokkal könnyebben előhozza az elmúlt életek sérelmeit.

Árulkodó jelek, melyek arra utalnak, hogy előző életbeli sérülést hordozunk magunkban:

- szervi okokkal nem magyarázható fájdalom (általában egy ponton)

- pánikbetegség, különböző fóbiák

- nagyobb anyajegy

- tűzfolt

- gyakori fulladás- és légszomjérzés, mely semmiféle szervi okkal nem magyarázható

- furcsa formájú májfoltok – akár a formájából is következtetni lehet a régi sérülést okozó tárgyra

- égési sérülések

 

Van megoldás?

Az öngyógyítás ebben az esetben szinte kizárt, hiszen nemcsak mélyen gyökerező, hanem előző életekből magunkkal hozott gondokról van szó. Érdemes minden esetben szakember segítségét kérni, aki lehet látó, ezoterikus gyógyító, stb. Ezek a szakemberek képesek arra, hogy ráhangolódnak a kérdéses területre, és megtalálhatják a probléma okát. Ha ezt letisztítja, minden bizonnyal megszűnnek a panaszok is.

Lemúriai gyógyítás

Ez a gyógymód kifejezetten jól működik, ha előző életbeli problémák feltárásáról van szó. Egy lemúri időkből eredeztethető misztérium, melynek kapcsán a lelkünk feltárhatja előző életeinkből származó sérüléseinket, legyen az akár testi, akár lelki. Ezekből a megtapasztalásokból elindulva felismerhetjük, mi okozza jelen életünk adott problémáját.

 

Szólj hozzá Te is !

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL