Szabó Anna
Rögtön kezdjük a csíkokkal, melyek a tavalyi szezont is keresztül, kasul behálózták. Most is ott vannak a szoknyákon, a táskákon, a pólókon, és a tengerész stílus is képviselteti magát néhány kiegészítő, vagy kardigán erejéig.

Nyári melegben a lezser öltözet a nyerő. A nyári kollekciókban előkerültek a bokalengető nadrágok, melyek nem csak lengék, de egybe felhívják a figyelmet a formás női bokára is. Ha nincs boka fölé érő nadrágod, akkor nyugodtan hajtsd fel a farmered szárát, így is ugyanazt a hatást érheted el.

A batikolt minták egyszerűen maradnak és kész. Nem tudjuk meddig, de idén még számos ruhán megtaláljuk ezt a mintát, legyen az egy rafinált szabású pánt nélküli fölső, egy tunika, vagy nyári ruha. A batikolt tunika egy rövidszárú farmerrel, vagy térd alá érő treggingssel jól mutat, sőt, a széles öv még jobban feldobja az öltözetet.

Színek tekintetében egyelőre a pinket jegyezzük meg, melynek valamilyen árnyalata szinte minden ruhadarabon megjelenik. Csempéssz egy kis rózsaszínt a ruhatáradba, ha idén nyáron is trendi szeretnél lenni.

A masni díszítő elem bohókássá teszi a nyári fölsőket, főleg, ha óriási méretekben jelennek meg a ruhákon. Egyszínű és mintás anyagokon is remekül mutatnak, de vigyázat, teltebb lányoknak nem előnyös.

OLVASS TOVÁBB!
Platform vagy magassarkú Melyik a legjobb választás a nyári ruhatáramba?
Ahogy beköszönt a kánikula, a gardróbod frissítése elkerülhetetlenné válik, és ilyenkor a lábbeli kiválasztása jelenti az egyik legn...
DIVATSzandálcipő női - Különleges nyári viselet és a női bőr szandál
Amikor beköszönt a kánikula, mindannyian olyan lábbelire vágyunk, amely egyszerre biztosít maximális szellőzést és elegáns megjelenés...
DIVATÖltözz szexisen Farsangra!
Te mi leszel Farsangon? Én? Miért ne vághatnád rá rögtön: Marilyn Monroe! Idén tedd félre a szokásos takarítónő jelmezedet. Öltözz...
Farsang mindenütt - jelmezeket elő!
Ha farsang, akkor jelmezválasztás! Ilyenkor sok nő vacillál, és döntésképtelen. Vajon mit illik egy partira felvenni és mit nem, vagy é...
DIVATFarsangi időutazás
Közeledik a farsangi szezon, így neked is kötelező egy jelmezes buliban megjelenned! Ha nem szeretnél bohóc vagy boszorkány lenni, akkor ...
DIVATPáros jelmezek a farsangi buliban
Közeledik a Valentin-nap és a farsangi szezon közepén járunk, így kellemeset a hasznossal párosítva öltözz be pároddal együtt. Számt...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK