A valami régi, valami új, valami kék, valami kölcsönkért… helyett régebben más szokások jártak az esküvőn és a lagzin. Egész hosszú rituáléja volt a menyegzőnek, számos kötelezően és választottan betartott hagyománnyal. Maga az esküvő elnevezés arra utal, hogy a fiatalok esküt tesznek egymásnak, de sok helyen hitnek, hitlésnek hívták.
Ez a szokás nem igazán hasonlított a jelenlegi leánybúcsúkhoz, inkább arra szolgált, hogy amikor a násznép a vőlegénnyel megérkezett a lányos házhoz kikérni a menyasszonyt, a házasulandó lány köszönetet mondjon a családjának, esetleg bocsánatot kérjen az okozott bosszúságokért. Természetesen kis ünnepség keretében.
A menyasszonybúcsúztatást követően mindenki átvonult a vőlegény házához, melyet átrendeztek a vendégek fogadására. Itt ünnepélyes keretek között elrendezték a menyasszony hozományát, melybe beletartozott minden ingatlan és ingóság, amit kapott a saját családjától. Ezeket többnyire már a gyerek születésétől kezdve gyűjtögették a szülők, sőt a rokonság egy része is. Csak akkor nem kapott hozományt a menyasszony, ha a szülei akarata ellenére ment férjhez.
A lakodalmas házat – régen is – feldíszítették, csakhogy akkoriban mézeskaláccsal és zöld ágakkal. A hatalmas kalácsokba szúrták a gyümölcsöket, a virágokat, kisebb mézes kalácsokat, és zöld ágakat. Ez utóbbit a termékenységért tették. A kalácsok jutottak azoknak a vendégeknek, akik hívatlanul állítottak be, vagy nem valamilyen oknál fogva a meghívás ellenére nem jelentek meg, illetve a hivatalnokoknak is ebből jutott. Mivel mindenki kivette a részét a lakodalomból, így nem meglepő, hogy a családból a násznagynak és a nyoszolyóasszonynak – akik elvileg a keresztszülők voltak – jutott a kalácskészítés nemes feladata.
Régen nem egy, hanem legalább két pénzgyűjtő tánc volt. Az első a vacsora befejeztével elfogyasztott tejbekásához kapcsolódott, amikor a vendéglátó gazdaasszony elpanaszolta – a vőfély hathatós közbenjárásával –, hogy megégette a kezét főzés közben és épp a gyógyulására gyűjt.
Azonban, ahogy a mai napig tartja magát a szokás, az éjszaka fénypontja mégiscsak a menyasszonytánc volt, amikor az ifjú ara utolsó alkalommal táncolhatott leányként. A menyasszonyt azonban nem adták ingyen, a násznagyok gyűjtötték tányérba, kosárba, rostába a pénzt (ezért hívják sok helyen rostatáncnak).
A menyecsketánc, sok félreértéssel ellentétben, nem egyezik meg a menyasszonytánccal. Ekkor ugyanis az ifjú feleség piros-fehér babos ruhában, vagy piros, bordó ruhában járta. Nevezik még újasszonytáncnak is.
Igen, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a menyasszony bekötötte a fejét. Vagyis egyszerűen a nyoszolyóasszony a menyasszony hajából kontyot készített, majd rátette a főkötőt vagy fejkendőt. Persze közben a menyasszonynak illet eljátszania, hogy tiltakozik az asszonnyá válás ellen.
A lakodalom másnapján, vagy még inkább annak folytatásaként reggelre, a kellő csibészséggel (és állóképességgel) megáldott fiatalemberek maskarába öltöztek, majd nagy lármával próbálták felverni a már alvó vendégeket.
A számtalan magyar hagyományt, már csak hellyel-közzel tartják meg, de van egy babona(csoport), melyet mind a mai napig szinte mindenki betart. De közel sem számít hungaricumnak. A 19. század óta tartja magát, és a tévhittel ellentétben Angliából származik. Ez pedig a valami régi-valami új-valami kék-valami kölcsönvett négyes egysége. A régi, értelemszerűen a pár korábbi barátait szimbolizálja, az új a házasok reményét az elkövetkezendő boldog közös életre. Kölcsönvenni a menyasszonynak kell egy tárgyat, a saját családjától, melyet köteles visszaadni, különben nem lesz szerencséje. A kék pedig a szeretetet és a hűséget szimbolizálja.
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK
HÍRLEVÉL
