Produkció! - Főszerepben a gyerek

Minden gyerek más

A szülőnek szeme fénye a gyermeke, a legkülönlegesebb élőlény, akit valaha hátán hordott a Föld. Ha van is ebben némi szülői elfogultság, annyi bizonyos, hogy már a csecsemők is egyéniségek. Később tovább differenciálódik, hogy melyik gyerkőc, miben jobb, mely tulajdonságával fog kitűnni a társai közül. Bizonyos velünk született adottságok minden emberben egyformán megvannak. Ilyen a járás, vagy a beszéd képessége, mely előbb-utóbb akkor is kialakul, ha nem fordítunk rá külön gondot. Az, hogy melyik gyerek, mikor kezdi el használni a vele született képességeit, sok tényezőtől függ. Agyunk különböző területei nem egyszerre érnek, mindenhez időre van szükség. Meglehet, hogy miközben az egyik gyermek már önállóan jár, addig a másik csak kapaszkodva lépeget, ugyanakkor a mozgásban ügyesebb kicsi még egy szót sem szól, míg a társa már mondatokban beszél. Odafigyeléssel, pozitív hatásokkal valamelyest gyorsíthatunk az érési folyamaton (ha például folyamatosan élő beszédet hall a kicsi, valószínűleg előbb kezd el maga is beszélni), arra azonban semmi szükség, hogy gyermekeinket összehasonlítgassuk, másokhoz mérjük. A fejlődés nem verseny, melyben a gyorsabb győz, és nem kevesebb az a gyermek, aki nem indul el 10 hónaposan, csak fél évvel később.

Eltérő körülmények

A kicsik ismereteik nagy részét utánzással szerzik. Nem véletlen, hogy az esetek többségében a második baba jóval gyorsabban fejlődik, ügyesebben érik, mint az első, hiszen nemcsak a szüleitől, de a nagytesótól is rengeteget tanul. A babák, ha még oly picik is, bizonyos tekintetben jóval bölcsebbek nálunk, felnőtteknél. Eszükbe sem jut ugyanis a versengés, vagy a céltalan magamutogatás. Az egészséges versenyszellem, a rivalizálás, a tudás vágya ott van minden gyermekben, s ezzel együtt az is, hogy megmutassa, mit tud. Egy öthónapost aligha kell biztatni arra, mutassa meg, milyen ügyesen fordul egyik oldaláról a másikra. Kérés nélkül is örömmel megteszi, mert bárhol, bármikor élvezettel gyakorolja friss tudását. Eljön azonban a pillanat, amikor a gyerekek ismeretanyaga, készségei szerteágazóvá válnak. Már nem ugyanazt tudja a kétnyelvű oviba, néptáncra és bábfoglalkozásra járó Piroska, mint a falusi kiscsoportban nevelkedő Jánoska. (Nem alábecsülve természetesen a vidéki óvodákat, és hozzátéve, hogy míg Piroska táncol, és idegen nyelven mondókázik, addig Jánoska felismeri az erdő fáit és a madárhangokat, vagyis egyik sem kevesebb a másiknál, csupán más-más területen bővebbek az ismeretei.) Ilyenkor érez a szülő ellenállhatatlan vágyat arra, hogy csemetéjét ország-világ előtt szerepeltesse. Nem is csoda, hiszen meg van róla győződve, hogy amit az ő gyereke tud, azt nem tudja senki más ember fia.

Szerepeljen a gyerek?

Kell-e, lehet-e egyáltalán szerepeltetni a kisgyerekeket? Bizonyos mértékben, és megfelelő körülmények között igen, hiszen fontos, hogy megértsék: a tudás csak akkor érték, ha használni is képesek azt. A legtöbb gyerek (különösen a kislányok) szívesen produkálja magát, örül, ha felhívhatja magára a figyelmet, ha előadásával örömet okoz a szülőknek, hozzátartozóknak. Az is előfordulhat, hogy túlságosan erős benne a szereplési vágy. Ilyenkor érdemes elmagyarázni neki, hogy bár valóban rendkívüli, hogy kívülről fújja azt a hosszú verset, de a postás bácsinak, vagy a doktor néninek sajnos nincs ideje rá, hogy végighallgassa. Ugyanakkor fontos, hogy a gyermek valahol kiélhesse szereplési vágyát. Ha arra kényszerülünk, hogy belefojtsuk a szót, mindenképpen adjunk lehetőséget számára, hogy egy későbbi időpontban megmutathassa tudását. Hallgassuk őt nagy figyelemmel akkor is, ha századszor halljuk/látjuk az adott produkciót, és ne feledjük megdicsérni! Hacsak nem valódi szereplésre (pl. óvodai műsorra) készül, szükségtelen, hogy kijavítsuk a hibáit, csiszolgassuk az előadásmódját. Ha így teszünk, azt hiheti, hogy ő sohasem elég jó, és ez elveheti a kedvét a további ügyeskedésektől.

Szégyellős gyerekek

A gyerekek egy része bizonyos életkor után szégyellőssé válik. Ilyenkor az addig szívesen ismerkedő, bárhol gond nélkül fellépő gyermek visszahúzódóvá válik. Már nem akar mások előtt énekelni, nem hajlandó elmondani, mit látott a színházban, esetleg a saját nevét is harapófogóval kell kihúzni belőle. Ne erőltessük, még akkor sem, ha a nagynéni ötévente egyszer látja a gyereket, és számunkra nagyon fontos lenne, hogy hallja, milyen szépen énekel. Gondoljunk arra, milyen rossz lenne, ha bennünket is arra kényszerítenének, hogy a nap bármely szakában, idegenek előtt vizsgázzunk a szakmánkból. Bár valószínűleg értjük a dolgunkat, mégis jobban szeretünk tudásban és lélekben jól felkészülten kiállni. Egy-két próbát persze tehetünk, a legjobb, ha nem utasítunk, hanem kérdezünk. Az „Énekeld el a Kis kacsa fürdik-et!” helyett kérdezzük meg: „Van kedved elénekelni?” Ha a válasz nem, akkor a legokosabb, ha nem erősködünk tovább. Gondoljunk arra, hogy bőven lesz még ideje a gyermekünknek a tudását bizonyítani, mi pedig úgyis jól ismerjük őt, és büszkék vagyunk okosságára, ügyességére.