Szabó Anna
Csalogató, meleg kuckóvá bármelyik otthon átvarázsolható, és ebben mi nők jók vagyunk. Mégis többször vágyunk szellős térre – vagy legalább annak érzetére, csak magunknak sem tudjuk megfogalmazni. Néhány alapszabályt betartva könnyedén változtathatsz.
Nagyító vakablak

Attól, hogy nincs elegendő helyed természetes fényt beengedni, még segítségül hívhatod az ablakok nyújtotta vizuális trükköket. A lényeg a vakablak nyújtotta összhatáson van, vagyis tulajdonképpen, ha egy – vagy több - nagyméretű keretet alkalmazol, látszólag megnyitod a teret. Az már részletkérdés, hogy a fenti képhez hasonlóan bekeretezett fotókat, vagy növényeket helyezel el bennük.
Tervezd többfunkciósra

A kisházak – lakások – lakóinak többnyire nem is feltétlenül otthonuk méretével van problémájuk, sokkal inkább azzal a ténnyel, miként oldják meg megszokott, normálisnak mondható életritmusukat ilyen keretek között. Ha így érzed, mindig járjon az a fejedben, hogy nem vagy egyedül, ami egyet tesz azzal, hogy mindenre találhatsz megoldást. Bútorválasztáskor keresd a többfunkciós könnyen mozdítható darabokat, ami sokszor bizony kihívásokat jelent. A képen látható kanapé, éppen akkora, hogy két kisebb dohányzóasztal elfér előtte, de ezeket pikk-pakk akár el is húzhatják. Persze nem elhanyagolható előnye a kanapé ágyneműtartója, és a kihúzott állapotban rendelkezésre álló fekvőfelület.
Válassz kis bútorokat

A fenti kép kifejezetten jó példa, miként ne rendezzünk be egy kis teret. Hiába olyan szépek a kárpitozott bútorok, elég belőle pár darabot egymás mellé tenni, és már oldalazva kell közlekedned. A nagy, vaskos bútorok bármily szépek, nem idevalók. Helyettük sokkal inkább célravezető karcsú, magasított székeket választani. Ha szereted a lábtartót, találhatsz összecsukható ülőalkalmatosságot, melyek egyszerre mutatósak és kielégítenek minden pihenési igényt.
Világos színek

Ki ne tudná, hogy a világos színek is nagyítanak… Azonban ettől még nem kell ódzkodni más vidám árnyalatoktól, és kifejezetten mindent kifehéríteni (lásd következő fotó). A fenti elrendezést azért is szeretjük, mert a fehér és a pasztell játékossága összességében valódi harmóniát teremtett. Még a nagy rattan tárolót-asztalt sem érezzük terhesnek, hisz mindig kell valami, ami a szobába belépve hangsúlyt kap…
Barátaink a neonban

Nem hiába divat a neon, egyszerűen vidám és hangulatos. Persze a lakásdekorációban csínján kell vele bánni, de ha csak egy falat és néhány kiegészítőt neonosítasz, és a többi visszafogott földszín vagy hófehér lesz, végül egy igazán vidám szobabelsőt varázsolhatsz.
Tükröm, tükröm…

Sok nő visszás kapcsolatot ápol a tükrökkel, ám mi mégis arra buzdítunk, tedd barátaiddá, ha csöpp otthonod van. Egyrészt, mert megteremti a mélység látszatát, másrészt kiváló díszítő elem válhat belőle. Hatása kerettől függően lehet drámai vagy vidám, a lényeg, hogy rugaszkodj el a megszokott, átlagos daraboktól…
OLVASS TOVÁBB!
Dézsás növények gondozása nyáron - Minden, amit tudnod kell
Amikor beköszönt a nyár, a teraszok és az udvarok igazi főszereplőivé a nagyméretű, dézsában nevelt növények válnak....
FÉSZEKSegítség, a gyerekeim nem költöznek el
Amikor a gyerekek kiviszik az utolsó dobozt a házból, megszakad a szívünk. De egyszer eljön ennek is az ideje. De mi van akkor, ha egyálta...
FÉSZEKÚj szintre emelve a játékélményt
A videojátékokat kedvelők már biztosan megtapasztalták, mennyire döntő szerepe van a megfelelő eszközöknek....
Így válassz tökéletes beltéri ajtót
Az otthon hangulatát nagyban meghatározza a belső tér kialakítása....
FÉSZEKHogyan válasszunk euro ládát logisztikai igényekre?
Számos vállalkozás számára kihívást jelent, hogy megtalálja a megfelelő tárolóeszközt, amely nemcsak a raktározás, hanem a logiszti...
FÉSZEKHogyan védekezhetünk hatékonyan a gyümölcsmolyok ellen?
A gyümölcsmolyok elleni védekezés komoly kihívást jelenthet, különösen, ha jelentős mennyiségű alapanyagot próbálunk megóvni....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK