FOGYÓKÚRA

5 élelmiszer, amitől elpusztulnak a zsírsejtek - Ne hagyd ki az étrendedből!

Szerző:
Szabó Anna
Mivel a zsírsejtek is összekapcsolódnak a vérellátással, így szó szerint halálra tudjuk éheztetni őket. Na de mit is jelent ez? Csupán annyit, hogy „halálra éheztetheted” a zsírsejteket a megfelelő táplálkozás által. Olyan élelmiszereket érdemes fogyasztani, amely meggátolja a túlzott mértékű angiogenezist, azaz anti.angiogén élelmiszereket.

 

Hiányzó vagy túlzott mértékű angiogenezis


Néhány szóban muszáj megismerned a tudományos alapjait annak, mit jelent az, hogy egyes élelmiszerekkel „halálra éheztetjük" a zsírsejteket. Egyszerűbben fogalmazva, az erek rendellenességei, elváltozásai több betegség és elváltozás okozói. Az angiogén egyenlőtlenségek annak hiányából vagy épp túlzott mértékéből fakadnak. Az elégtelen angiogenezis az, amikor a test túl kevés vérérrel rendelkezik, amihez pedig számos betegség kapcsolódhat, például merevedési zavar, szívbetegség, nehezen gyógyuló sebek, neuropátia és szélütés.


A túlzott angiogenezis – a túlzott vérképződés is olyan állapot, amihez szintén számos betegség és nem megfelelő állapot kapcsolódik, mint például arthritis, vakság, rák, endometriózis és a sclerosis multiplex. Íme, az 5 étel, amely kiválóan célozza meg a vérhez kapcsolódó zsírsejteket:

{KEPGALERIA}

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL