A csakrák erő, energia, erő központok, amik összefüggésben állnak egymással. A szó maga szanszkrit, mely kereket, korongot jelent. Ezeken keresztül hullámzik az energia. Az óramutatójárásval megegyezően forognak a csakrák, energiát vesznek fel a környezetükből. Az ellenkező irányba energiát adnak le.
Lehetőségünk nyílik a csakragyógyításra, amely segíti az adott csakra harmonikus működését, és kiküszöböli az azzal kapcsolatosan adódó gondokat. Egészségesebbé teszi testünket és lelkünket. Oldja a stresszt, és a kezelés során elszabadulhatunk hétköznapi panaszainktól. Továbbá, amely csakrához adódó testrészeken merülnek fel egészségügyi, akár lelki szintű problémák, az azt jelenti, hogy nem működik jól az adott csakra és kezelésre szorul. Ha nem egészségesek, ha összezsugorodnak, elszíneződnek, és koszossá válnak. Tiszta színűeknek kell lenniük, és egyforma, egészséges nagyságúaknak.
{KEPGALERIA}
Torokcsakra
Színe a kék. A torokcsakra szabályozza a kommunikációs képességünket, azt, hogy miként fejezzük ki mások felé érzelmeinket, szeretetünket, elismerésünket, dühünket. Továbbá a beszédkészségért, a gondolkodásért, a dolgok kimondásáért felelős. Ez a csakra az étertesttel van kapcsolatban. Rajta keresztül halljuk meg a világ hangját, de a saját belső hangunkat is. Ha nyitott, nem félünk érzelmeinket kimutatni, nemet is tudunk mondani, ami szinte a legnehezebb a kapcsolatokban, ha zavar van a működésben, akkor bűntudat gyötör minket és nem merjük véleményünket kimondani, úgy érezzük „ gombóc” van a torkunkban.
Hozzá tartozó testrészek: gége, nyak, állkapocs, garat, légcső, hörgők, tüdő, nyelőcső, száj, hangszálak.
Eleme: Éter
A hozzá köthető betegségek: asztma, bronchitis, fülproblémák, megfázás,
nyelvproblémák, pajzsmirigyproblémák, rekedtség
A torokcsakra harmonizálása:
OLVASS TOVÁBB!
Minden, amit érdemes tudnod, ha tartasz a Parkinson-kórtól
A Parkinson-kórra jelenleg nincs gyógymód, de a betegség előrehaladásának lassítására irányuló terápiák fejlesztése folyamatosan z...
KÖZÉRZETA stressz és az aranyér kapcsolata
Rohanó világunk gyakran kiváló talajt biztosít a stressz eluralkodására az életünkben. Ezen idegi terhelés több, mint egy rövid ideig...
KÖZÉRZETImmunegyensúly télen – Mutatjuk, mit érdemes fogyasztani!
Ősszel-télen egy-két megbetegedés még belefér, hiszen közösségben járva óhatatlanul is elkaphatsz egy vírusfertőzést....
Omega-3 zsírsavak: életmentő tápanyagok a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben
Mik azok az Omega-3 zsírsavak?...
KÖZÉRZETEz a 6 hétköznapi szokásod rémálmokat okoz a fogorvosnak
Naponta kétszer fogat mosol, időnként fogselymet használsz, és azt hiszed, ezzel minden rendben van? Tévedsz, mert sajnos számos mindennap...
KÖZÉRZETFogszabályozás ár – ennyibe kerül a fogszabályozás manapság
Bár sokszor úgy érezzük, hogy a tökéletes mosoly ára szinte minden pénzt megér, itt az ideje, hogy beszéljünk a költségekről....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK