A part felé evezve a vízből karók módjára kiálló fatörzsek mentén szlalomozunk, csónakunk megakad, mi pedig a kiugrunk, lábunk szilárd talajt fog. Egy béka ugrál el mellettünk, a bugyborékoló víz felé pillantva összenézünk, és ugyanarra gondolunk: biztosan egy aligátor. Megközelítjük a házikót, de amikor belépünk, nem találjuk benne életnek nyomát. Újra vízen vagyunk, az elénk táruló látvány leírhatatlan: egy hosszú, legalább száz méteres egyenes szakaszon csordogálunk a mexikói-öböl irányába, a fák katonás rendben, sorfalként sorakoznak két oldalról.