Don Julian, egy fiatal családapa, a lány eltűnésétől és a másik kettő néma hallgatásától ösztönözve visszahajózott az úszó "játszótérre". Elbeszélései alapján, amint kikötött a parton, a kanális iszonyatos bűze csapta arcon és egy lassú, de folyamatos kopogás töltötte be hallójáratait. Kísérteties volt a szélben zúgó levelek neszezését elfedő, apró csattanások sorozata. A fák között a tompa zaj felé vette az irányt. A szag mindennél fullasztóbb lett körülötte, a tengert már nem látta a levelek ringó tömegétől, mégis a koppanások háttérzajaként, mély morajlás hallatszott. Egy cipőfűzővel a faágra kötözött, hiányos játékbaba ütődött a törzsnek rendületlen kitartással. Koszos volt és viseltes, üres szemei meredten bámultak, egy vastagabb ér felett a távolba. A koszos vízben hason fekve lebegett egy törékeny test, az őt körüllibegő szoknya keretében. Don Julian hallani vélte a vékony hangot, a kislány félő nyöszörgését. Meggyőződéssel állította, hogy a gyerek félt és egyedül volt, a sziget nem engedte elmenni.