Honnan jöttek az „őspolinézek”?

A régészek ma lapitáknak nevezik az új-guineai népet, akik méltán nevezhetők a navigáció és a fazekasság mestereinek, akik Kr. e. 1000 táján érték el a Fidzsi-szigetet, majd hosszú, veszélyes út után a Tonga és Szamoa szigeteket. Leszármazottaik 400 évvel később még keletebbre hajóztak, hogy új földeket keressenek. Úgy gondolták, hogy a világ tele van szigetekkel, és azok mindenütt lakatlanok. Erős, kéttörzsű kenuikon széllel szemben is akadálytalanul tudtak vitorlázni, remekül tájékozódtak, így hosszú utakat tettek meg távoli szigetekre. Ezért nevezik őket „sok sziget népé"-nek, azaz polinézeknek.

A szigeten élők elmesélése szerint elődeik napokon át hajóztak, míg egyszerre csak feltűnt az utolsó sziget: Te Pito o te Henua, a Világ Köldöke. Thor Heyerdahl norvég régésznek azonban más a vélemények ezekről. Szerinte az első telepesek inkább keletről, az inkák előtti Dél-Amerikából érkeztek, azonban a legmodernebb DNS vizsgálatok ezt cáfolták. A szigeten élők a mai polinézek utódai.