Maga a szeráf elnevezés a „száraf” szóból ered, ami azt jelenti: elégető, elnyelő tűz, vagyis tüzes, izzó, égő lényekről beszélhetünk.

Ami a kinézetüket illet, hat szárnyuk van. Kettő-kettő a fejükön, a lábukon és a derekukon. Régen úgy is ábrázolták őket, hogy két szárny az arcukon helyezkedett el.
Legalábbis ez derül ki Ézsaiás próféta látomásából (Ézsaiás 6:1-7), amikor látta Istent a templomában és elhívást kapott a prófétai szolgálatra. „Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült. Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” 

Az Ótestamentumban lángoló teremtményekként írják le őket, hiszen a szeretet Angyalai, és lángolnak a szeretettől. Továbbá a szeráfok testén mindenütt szemek vannak, hogy folyamatosan szemmel tarthassák Istent és a világot.

Szüntelenül Isten mellett állnak, aki ha útra kel, bárhova is menjen, vele tartanak, mint egyfajta testőrök. 

A Kabbala egyik szent szövege, a Sefer Yetzirah, azt mondja, hogy a szeráf angyalok Isten trónjának közelében élnek egy Beriyah nevű helyen, amely tüzes energiával van tele.

Ám folyamatos dicsőítésük, énekük egyéb célt is szolgál. A hangok segítségével egyensúlyban, tartják a bolygók mozgását és a mennyeket, vagyis ők szolgáltatják a szférák zenéjét, ezt pedig mi is gyakran meghalljuk, pláne azok, akiknek különösen működnek a tisztán érzékeléseik.