A szomszédok mondták

Steril gyerek

Azt, hogy a gyerekem egy „steril gyerek”, a turis nénitől tudtam meg. Nem vagyok hobbi turizó, csak akkor megyek, ha kell valami. Ebből következik, hogy általában nem is veszek semmit. A turkálók készlete ugyanis jellemzően nem a „mindenből van minden méret” elv szerint áll össze, hanem mikor, mit sikerül beszerezniük. Télen jellemzően nyári holmikat, nyáron téliket árusítanak. Ha tehát kellene ma egy jó kis bélelt nadrág, bepróbálkozhatunk ugyan a használt ruhásnál, de jó eséllyel csak sortokat fogunk találni. Ennek ellenére, időközönként betévedek egy-egy üzletbe, és mivel ritkán teszem ezt, a turis néni fokozott kíváncsisággal faggat, míg én válogatok. Magányomból rögtön leszűri, hogy: „Csak nem óvodában van a kislány?” Igenlő válaszomra pedig úgy kezd el nosztalgiázni, mintha legalábbis ő virrasztott volna a lányom felett, hasfájós éjszakákon. „Istenem, hogy megnőtt! Milyen csöpp volt, most meg már óvodás!” Mindez persze igaz, és egyáltalán nem zavar a túrásban, a ruhák közé könyökig merülve is tudok bólogatni. Csak akkor emelem ki a fejem a textiltoronyból, mikor a turis néni arról érdeklődik, ki fog otthon maradni a gyerekkel, ha beteg lesz. Mert beteg lesz, ez nem kétség, méghozzá hetente két hétig. Értetlenkedésemre, hogy miért is lenne ilyen beteges a lányom, azonnal megkapom a magyarázatot: „Mert nagyon steril gyerek!” S a turis néni mondja, hiszen tudja.

Sosem jártunk foglalkoztatóba, sem bölcsődébe, nem járunk össze más kisgyerekesekkel… Az a szegény kislány a világ összes vírusával az ovi első évében fog találkozni! Belátom, lehet, hogy igaz. Alig-alig volt beteg élete első három évében. De mióta jelentenek a játszóházak és a gyermekorvosok a turis néniknek? Lehet, hogy túrásaik során a szomszéd anyukák beszélnek rólunk? Hm. Érdekes. Ma sem veszek semmit. Ja, és apa munkahelye szerencsére kifejezetten családbarát. „Csak aztán maradjon el a gyerek az apjával!” – figyelmeztet a néni az újabb rizikófaktorra, de válasz nélkül behúzom magam után az ajtót.

Beszoktatás itt és ott

Tulajdonképpen, én is tudok egyet, s mást a szomszédokról, sőt a távol élő unokáikról is. Pedig egyszer sem kérdezősködtem, de a nagyik már csak ilyenek. Bőséggel beszélnek, kérdés nélkül is. Egyetlen „Jó reggelt kívánok!”-omra a válasz például kitartott a háztól a postáig. Így kerültem a következő értékes információk birtokába. Zsófika könnyen beszokott az oviba, ami nem csoda, hiszen az ő ovija a város legjobb ovija, ezen belül is sikerült megcsípni a város (egyben valószínűleg az Univerzum) legrátermettebb óvodapedagógusait. Zsófika különben is járt már előtte bölcsibe, ami nagyon jó volt neki, de még jobb az édesanyjának. Gyakran utazik ugyanis a „Kismenyem” (értsd: Zsófika anyukája) a munkája miatt, meg hát a háztartást is könnyebb vezetni gyerek nélkül. Zsófika és családja tehát roppant szerencsés, mely szerencse kiegészül még némi egyéni pozitív sajátossággal. A történet eddig igazán örömteli, és irigylésre méltó. Csak ne derült volna ki rólunk is ez-az! Nagyink ugyanis (nyilván azért, hogy ne érezzem hanyagolva magam) elmondta a véleményét a lányomról. „Maguknak, kedveském nagyon nehéz lesz a beszoktatás!” – sajnálkozott, s mindjárt ki is fejtette a mondandóját. Sosem látta, hogy napokra elutaztam volna, sosem látta, hogy a nagymama vigyázott a kislányra, de a kegyetlen sors még a bölcsődétől is megfosztotta szegényt! Szóval biztosan eltart majd pár hónapig a sírós időszak, ha egyáltalán sikerül a gyereknek beszoknia az óvodába…

Óvodák versenye

Óvodaválasztáskor három intézmény jöhetett szóba nálunk. Mindhárom mellett és ellen is voltak érvek, végül az győzött, ahová a városi felosztás szerint is tartozunk. Így, mintegy két hónap múlttal még nem bántuk meg a döntést, sőt. Tudom, hogy korai még örülni, lehetnek még buktatók, nemszeretem események. De azt hiszem, károgni sem indokolt. Kiváltképp annak nem, aki az óvodánkról csak hírből hallott. Mert híre, az van az ovinak, méghozzá rossz. Ezt karácsony előtt tudtam meg ismerősömtől, akinek gyermeke természetesen másik óvodába jár. S, hogy miket beszélnek „rólunk”? Azt pontosan nem tudom, nem fejtette ugyanis ki az anyuka, pedig érdekelt volna. Mivel azonban ő nem szokott pletykálni, sem mások ellen szólni, ezúttal is mélyen hallgatott. Nyilván rájövünk majd magunktól is, miféle darázsfészekbe kerültünk.

Egyik kedvenc mondásom a következő: „Amit mások gondolnak rólad, ahhoz semmi közöd”. Próbálom ehhez az okossághoz igazítani a hétköznapjainkat, ami persze nem mindig sikerül. Ilyenkor azt gondolom, hogy én sosem tennék ilyet. Nem mondanék rosszat (vagy kevésbé jót) senkiről, sem a szemébe, sem a háta mögött. Mert én bezzeg más vagyok! Mindenki példát vehet rólam e téren, és ezt jól meg is írom egy cikkben. Aztán visszaolvasom, és látom, hogy pontosan ugyanolyan vagyok, mint a legtöbb ember. Kidumálós, sőt beszólós. Csak egy vigasztal: amit másokról gondolok, ahhoz nekik semmi közük…