Anyák napjára

Anya születik

Anyának lenni nem egyenlő azzal a biológiai folyamattal, melynek során egy gyermek megfogan és megszületik. Az anyaság ettől valami sokkal több, olyannyira, hogy néha nem is kell feltétlenül gyermeket szülni hozzá. Nem tudom, mikor válik egy nő igazán anyává. Sokakban benne van ez már egészen kislánykorában, megnyilvánul az első babázásban, vagy a kisállatokról való gondoskodásban. Mert az anya gondoskodik, ápol és szeret, s erre bizony a kislányok nagyon is képesek. Nem lehet nem észrevenni azt az aprólékos odaadást, amivel egy kis óvodás a kedvenc maciját öltözteti, eteti, altatja. Valahogy így csináljuk mi, nagyok is, persze nekünk már kell is csinálni. De mi hajtja őt? Tanult sémák, vagy a vér szava? Egy kicsit ez is, az is, s bár legtöbbüknél később hosszú évekre háttérbe vonul ez a szerep, újra előhívható, amikor aktuálissá válik.

Anyává lesz egy nő akkor is, ha valóban gyermek fogan a méhében. Ez még nem az igazi, még nem tudja, csak érzi, mi vár rá. Sosem látta, de szereti, óvja ismeretlen magzatát, s találgatja, milyen lesz. Tippelhetünk persze a haja, vagy a szeme színére, még a születéskori hosszára is a babának, hiszen mindez viszonylagos bizonyossággal kikalkulálható. De honnan tudja a kismama azt, amit a szülészorvos műszerei biztosan nem mutatnak ki? A terhesség ténye heteken belül bárki számára jól érzékelhető, részese legtöbbször az apa, és más családtag is. Mégis, legkésőbb a várandósság félidejére minden kismama rendelkezik plusz információval gyermekéről. Olyasmit tud, ért vele kapcsolatban, ami senki másnak nem adatik meg. Tudja, hogy a kicsi összerándul a váratlan zajoktól, hogy kis labdává kucorodik, ha hűvös levegő éri, hogy ellazul, ha ritmust hall, hogy virgonc lesz, ha csokit eszik az anyuka. Napról napra mind jobban ismeri, s ezért egyre inkább szereti gyermekét.

A születésnek van valami köze a halálhoz. Aki megszületik, az meg is hal majd egyszer, de erre természetesen ilyenkor senki sem gondol. Az is csak kevesekben fogalmazódik meg, hogy az anya addigi élete megszűnik, mindegy, hányadik gyermekről van szó. Aki eddig volt, az beleszületik egy másik, magasabb rendű személyiségbe. Hiszem, hogy minél több gyermeket szül egy nő, annál értékesebb ember válik belőle, de ezt az értéket persze tudni kell megélni, az anyaság szerepét tudni kell viselni.

Keserű boldogság

Nincs még egy olyan keserédes állapot, mint az anyaság, mely legalább annyi könnyet ad, mint mosolyt. Szerettél-e valaha így valakit? Aggódtál-e korábban ennyire? Akartad-e már, hogy egy ember, aki nem Te vagy, a világon minden jót és szépet megkaphasson? Anyának lenni napi 24 órás elfoglaltság. Még nem tudom, de sejtem, hogy akkor is, ha a gyermeked már rég elmúlt 18. Azelőtt fáradtan értél haza a munkából, erre hivatkozva néha elhalasztottad a tennivalóidat és ragaszkodtál hozzá, hogy minden nap legyen egy kis időd magadra. Mióta anya vagy, a legfontosabb feladatok munka után várnak rád. Nem halogathatsz semmit, mert újabb és újabb tennivalók rakódnak a régire, és istenigazából évek óta nem foglalkoztál magaddal. Anya lettél, vagyis pedagógus, szociális gondozó, orvos, mosónő, takarító, szakács, pénzügyi szakember, pszichológus, és még sorolhatnánk, hogy hányféle szerepet töltesz be a családban. Mi ad erőt mindehhez, mi visz előbbre, mi az oka, hogy önként és dalolva vállalod a tengernyi felelősségteljes feladatot? Az, hogy őt táplálod, erősíted, emeled fel vele. S minél több a gyermeked, minél több a feladatod, annál több az erőd. Mert amit adsz, mind vissza is kapod. Nem az anyák napi virágban. A reggeli első mosolyban, az esti ölelésben, egy ragyogó tekintetben, egy sikeres vizsgában, egy ismerőstől jött dicséretben: milyen szép, nagy, okos a gyermeked! Ilyenkor az anyaszív az égig repül, majd a földbe csapódik, ha bármi baj van. Ha beteg, ha rosszkedvű, ha durván szól vissza, ha bánata van, ha megbántották. Az első kérdésed magadhoz intézed: "Mit rontottam el...?" A gyermeked örökre a gyermeked marad, pedig számtalanszor elveszíted. Elveszíted, ha bölcsődébe, óvodába kerül, ha iskolás lesz, ha kollégiumba költözik, majd végül tényleg elhagy. Tudod, hogy így van jól, tudod, hogy ezért dolgoztál, ezért éltél. De hiába van több száz kilométer távolban, ott él minden szívdobbanásodban. Egy másodpercre sem szűnsz meg gondolni rá, s csak akkor vagy egész, ha ő is rendben van.

Gyermek anya nélkül, anya gyermek nélkül

Lehet az anyák napja a legszebb, de a legkeserűbb ünnep is. Ez utóbbit érezhetik azok, akik virágot már csak a temetőbe visznek, és azok is, akik gyermeküket többé már nem várhatják haza. Az élet olykor elviselhetetlenül igazságtalan, s attól csak még elviselhetetlenebb, hogy muszáj elviselni mégis. Szülőt elveszíteni tragédia, de a sorsunkba van kódolva, ez az élet rendje, mondhatnánk. Gyermeket elveszíteni érthetetlen és értelmetlen fájdalom, iszonyat, mit elfogadni nem lehet soha. Gondoljunk most azokra az édesanyákra is, akik gyermeküket elveszítették, és azokra, akik tartósan beteg, gyógyíthatatlan gyermekeket nevelnek! Nincs szó, mely az ő fájdalmukat enyhíthetné, s mi, akikhez kegyesebb volt az ég, csak csodálhatjuk erejüket, kitartásukat, tartásukat, mellyel nekivágnak minden nehéz napnak újra. Az Ő terheiket nem enyhíti egy mosoly, nekik senki sem mondja, hogy de szép nagyra nőtt a fiad/lányod. Teszik a dolgukat mégis, ugyanúgy szeretik, gondozzák beteg, vagy elveszített gyermeküket, mint átlag édesanya, átlag gyermekét. Kívánok nekik és valamennyi édesanyának a Föld kerekén szép anyák napját, erőt a nehézségekben, hitet a bizonytalanságban, szeretetet a hétköznapok durvaságai közt, és összetartó, támogató családot.