Szeretkezel, hogy szerethess?

Bizonyára ismerős a szituáció, hiszen te is voltál fáradt, te is kerestél „védelmet”, vigaszt kedvesed vállán egy fárasztó nap után. Ő azonban félreértette közeledésedet, és rád nyomult, mire te eltoltad magadtól, ő pedig nem értette az elutasítás okát. Rohanó világunkban sajnos egyre gyakrabban kerül sor ilyen és ehhez hasonló jelenetekre – a fickó minden gyengéd mozdulatot felhívásnak tekint, mire a nő úgy érzi, hogy kedvese mindig csak „azt” akarja. Ezért egyre ritkábban ragadtatja magát gyengédségre, végül pedig teljesen bezárkózik.

Hogyan tovább?

Az a bizonyos újraegyesítés nem mindig kecsegtet sok sikerrel. Ekkor ugyanis már annyira különböznek a női és férfi elképzelések, hogy mindenfajta közösködés hiú ábrándnak tűnik – érvelnek sokan. Tévednek! Igaz, hogy a rendezett viszonyokért meg kell szenvedni, mind a nőnek, mind a férfinak el kell fogadnia, hogy nincs „csak férfi” és „csak női” szexualitás.

Férfi módra sem rosszabb!

Mostanában szinte csak az számít normálisnak, ha a nő akarata határozza meg a nemi életet – mintha úgy rosszabb lenne, ahogy a férfiak maguktól csinálják. Persze, tudjuk, hogy másképpen szeretnek, mint a nők: szeretik azt, akit kívánnak – a nők pedig kívánják azt, akit szeretnek. Tehát a nőknek szükségük van egyfajta érzelmi kötődésre, ahhoz, hogy megfelelő hangulatba kerüljenek, a férfiak viszont azért igénylik a szeretkezést, hogy közelebb érezzék magukat a nőhöz. Ha ezt figyelmesen végig gondoljuk, rájövünk, hogy a pasik számára sokkal több köze van a testiségnek a szerelemhez, mint a nők esetében (ez természetesen csak a szoros kötelékben élő fickókra igaz).

Csakhogy sokszor pontosan mi, nők altatjuk el a férfiakban ezt az ösztönt. Ha például lépten-nyomon tudatjuk kedvesünkkel, hogy mennyire elegünk van az állandó nyomulásból, azzal akarva, akaratlanul megsértjük. Következmény: életünk párja egy idő után már nem fogja szexuális vágyát szeretetteljesen kimutatni. Ezért aztán tényleg bekerül abba a bizonyos skatulyába, amibe mi már régen behelyeztük: mindig csak „azt” akarja, és semmi mást. Egyik párkapcsolatnak sem használ, ha csak az egyik fél alkalmazkodik a másik igényeihez.

Tanulság: beszélni kell róla!

Igaz, hogy nem éppen könnyű, és sokan értelmetlennek is tartják. Szerintük a szexuális beteljesülés afféle égi adomány. Ha eltűnik a szerelem a kapcsolatból, gyakran az életkörülményekre, az egyenlőtlen felelősségvállalásra, vagy a halványuló érzelmekre szoktak hivatkozni. Az őszinte beszélgetés elmaradásáról viszont annál ritkábban esik szó. Márpedig ez olyan probléma, amelyre a beszélgetésen kívül nincs más orvosság.

A pasiknál alapvetően a tevékenység a fontos. Dolgoznak, pénzt keresnek, a hobbijuknak élnek, sportolnak a haverokkal, stb. Ez számukra már a kapcsolattal egyenlő – a nők viszont másra vágynak. Ők érzelmeket akarnak, azt, hogy rendszeresen tudassák velük, hogy milyen jó velük együtt lenni, milyen szépek, stb. Apró figyelmességekre, meglepetésekre, egy kis romantikára éhesek. És ha mindezt meg is kapják, akkor bizony kenyérre lehet őket kenni. A férfiak másképpen látják a kapcsolatot – másképpen, de nem lebecsülendően. Ők is igénylik a vonzalmat. Sok nő nem is ismeri fel, hogy folyton szexre éhes kedvese tartja életben a kapcsolatukat. Hiszen így közli párjával, hogy kívánja, vágyik rá.

Az esetleges félreértések elkerülésére egyezményes jelek jöhetnek létre. Ha – például csók közben – túl rámenősnek érzed párod közeledését, csípj egy picit a karjába. Ez biztosan nem fog olyan komoly nyomot hagyni, mint egy esetleges – akár a kelleténél durvább – visszautasítás. A kapásból hátat fordítás idővel ösztönös reakcióvá válhat, és mindketten elfelejthetitek, hogy valaha milyen szép volt az együttlét. Próbáljátok ki azt, hogy egyik hétvégén te alakítod a programot, a következőn pedig a kedvesed. Persze mindkettőtöknek el kell fogadni a játékszabályokat. Ez a módszer a felmérések szerint a legtöbb kapcsolatban ismét működésbe hozza a dolgokat.