Tündérmesé illő beHorsley Towers

Mi lehetne annál romantikusabb, mint egy sötét téli éjszakán begurulni egy több hektár nagyságú park közepén fekvő hatalmas viktoriánus kori épület feljárójába, miközben hívogató fények pislákolnak a magas tornyokról?


Horsley Towers tündérmesébe illő kőépítménye közel 30 hektárnyi parkban áll, 1820-ban épült, és a tervezője megegyezik a londoni Parlament építőjével.
Az épület ma luxushotelként funkcionál, és a telken diszkréten eldugva konferenciatermek is találhatók. Korábban azonban számos híres lakója volt a kastélynak, mint például Ada Byron – a költő Lord Byron lánya –, aki a 19. század közepén élt itt, és aki részt vett az első mechanikus számítógép programjának a megírásában.

- Azon a helyen kísértetek is vannak – mondja vigyorogva a taxis (Londontól Horsleyig vonattal utaztunk, a kastély a vasútállomástól kb. 3 km-re van), miközben kirak minket a boltíves bejáratnál. A szél suttog a fák között, a parkoló majdnem teljesen üres – minden olyan hihetetlennek tűnik, de amikor belépünk a kényelmes bejárati hallba, már ez sem számít.

Itt nincsenek kilométer hosszan elnyúló márványpultok, amik elválasztanának a recepcióstól, csak egy egyszerű faasztal és meleg fogadtatás. A recepciós megmutatja nekünk az étkezőt, ahol majd felszolgálják a vacsorát, ha igényt tartunk rá, és elmondja, hogy most elég csendes a hely, de holnap nagyon sok vendég fog érkezni egy esküvő miatt.

Még gyorsan benézünk a bárba – habár elég bántó így nevezni ezt a csinos kis termet a maga gazdag faburkolatával és meleg piros színeivel –, aztán a recepciós elvisz minket a hatalmas, kanyargó lépcső aljához, és megmutatja, merre találjuk a szobánkat. A falakon a korábbi lakókról készült nagy méretű festmények lógnak, és teljesen úgy érezzük magunkat, mintha egy angol lord vidéki kastélyába kaptunk volna meghívást a hétvégére.

A szobánkhoz vezető kedves, kanyargó folyosó padlójába bizonyos közönként üveglapokat illesztettek a szőnyegbe, és így láthatjuk az alattunk elterelő szintet. A szobánkba belépve nehezen tudjuk abbahagyni a vigyorgást: hatalmas baldachinos ágy áll a jó nagy méretű szobában, rajta elegáns csokoládészínű függönyök, a lábánál gyönyörű kanapé, a falakon csodás szárnyas ablakok. A hatalmas plazmatévé az egyetlen dolog, ami eltér a hagyományos bútorzattól.
Találunk egy ajtót, ami a katedrális méretű fürdőszobába nyílik. Lépcsők vezetnek le a viktoriánus stílusú fürdőkádhoz, a mennyezet boltíves, az ívelt ablakkeretekben színes üvegek virítanak. A szoba nagy, kényelmes és hívogató – másra nincs is szükséged ahhoz, hogy magad mögött hagyd a való világot egy stresszes hét után.

Másnap tálcán érkezik a reggeli: a teljes angol reggeli, gyönyörűen elkészítve és tálalva. Úgy döntünk, hogy aktívan fogjuk eltölteni azt a néhány órát, amink még hátravan a pakolásig és az indulásig, és elindulunk megkeresni a szabadidőközpontot. Vágyakozó pillantást vetünk a bejárati csarnokban álló kényelmes bőrfotelekre, amelyek mellett kiterített újságpapírok sorakoznak, és továbbmegyünk, ki a parkba és a gyönyörű őszi reggelbe. Nappali világosságban a látvány lélegzetelállító: a szálloda előtti jókora tóban szökőkút csobog, kacsák és fajdok úszkálnak benne – a legszerencsésebb vízimadarak pár száz kilométeres körzetben!

Elhaladunk a kőteraszok mellett, amelyeket kerti bútorok díszítenek, és megérkezünk egy újabb kertbe, ahol a konferenciaközpont és a szabadidőközpont kapott helyet. Itt tágas csarnokokat találunk (és még több újságot), teázó és kávézó alkalmatosságokat, valamint hívogató karosszékeket. A tornatermes rész után 15 méteres úszómedence, forró vizes fürdő, szaunák és öltözők állnak.

De túl sokat időztünk a kertben, úgyhogy csak megmártózunk kicsit a medencében, ülünk pár percig a forró vizes fürdőben, és már el is jött az ideje az öltözködésnek és a valóságba való visszatérésnek. Ugyanaz a taxis jön értünk, hogy elvigyen minket a vasútállomásra.
- Nem láttuk a kísértetet – mondom neki, miközben elindulunk. De ez talán elég jó ok arra, hogy máskor is idejöjjünk.